Hajlamosak vagyunk elhinni bizonyos ételekről olyan dolgokat, melyet igaznak tűnnek mégsem azok. Ezek a dolgok olyan mélyen gyökezenek az emberek tudatában, hogy nagyon nehéz őket kiírtani. Következő cikksorozatunkban leleplezünk pár ilyen érdekességet, melyet tudni vélsz. Csak épp rosszul.
Minden időszaknak megvannak a maga idegesítő dalai. Sajnos a karácsonynak talán egy kicsivel több ilyenje van, mint bármely másik időszaknak. Erről valószínűleg csak az tehet, hogy ilyenkor az emberek túl sokat járnak olyan helyen (plázákban), ahol nem ők szabják meg mit is akarnak hallgatni. Íme egy újabb ilyen falra mászós dal, melyből már elegünk lehet az ünnepek közeledtével.
Nem messze Londontól van egy csendes település, ami szinte semmiben sem különbözik a többi agglomerációs kisvárostól, egyetlen, ámde annál jelentősebb kivételtől eltekintve: az itt élők előszeretettel élnek meztelenül.
Karácsonykor jót tenni a világ egyik legtermészetesebb dolga, ezért is ajánlunk pár olyan segélyszervezetet vagy eseményt, melyeken keresztül te is segíthetsz kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az egyetemistáknak rengeteg lehetőségük akad utazni és ezáltal új helyeket megismerni. A követezőkben bemutatok pár olyan egyetemvárost, mely méltán nyerte el a legszebb/legjobb kitültetést.
A magabiztosság nem terem minden bokorban és nem is adódik meg mindenkinek. Viszont ha valaki magabiztos az rögtön látszik első pillantásra. Megmutatjuk honnan.
A karácsonyi időszakban nagyon sok film megy a tévében, melynek egy részét már unos-untig ismételték az adók. Viszont van jó pár olyan film, mely tökéletes a karácsonyi hangulathoz és nem láttuk már őket milliószor.
Karácsony és a szeretet ünnepe ide vagy oda, azért egy idő után már meg tudnánk folytani azt aki újra és újra ugyanazt az egy számot bömbölteti a karácsonyi vásároktól a bevásárlóközpontokon át mindenhol. Vannak ilyen dalok, melyek ebben az időszakban az ember agyára képesek menni, nem jó értelemben.
A CN traveler eddig számos remek listával könnyítette meg az emberek életét az utazások alatt. Most a diákokat, vagyis az egyetemistákat célozta meg és összeállított egy listát, hogy melyek a legjobb egyetem városok Európában.
A karácsony mindig is a szeretet ünnepe volt, és ez valószínűleg így lesz azután is, hogy mi már nem leszünk. Ilyenkor az emberek többsége szeret valami jót tenni a társadalomért, vagy a társadalom egy bizonyos rétegéért, akik nem élvezhetik a karácsonyt teljes szépségében. Ha te is szeretnél segíteni, akkor adunk pár tippet, hogyan tedd.
És ha jó volt a hangulat, akkor képesek voltunk egy aluljáróban is bulizni, például a Kálvin téren a Cha-cha-cha-ban.
Ha az embernek egy kicsit is rosszabb a vérkeringése az átlagosnál akkor bizony mindig fázik a lába. Ez pedig a téli hónapokban nagyon meg tudja keseríteni az ember életét. Ezért is adunk pár tippet, hogy hogyan tudod ezt elkerülni.