Jump to content

Segíts karácsonykor! II.

2014. 12. 19. 18:40

Karácsonykor jót tenni a világ egyik legtermészetesebb dolga, ezért is ajánlunk pár olyan segélyszervezetet vagy eseményt, melyeken keresztül te is segíthetsz kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

FECSKE szolgálat:
Szülőnek lenni csodálatos „állás”, de talán az egyik legnehezebb is. A FECSKE Szolgálat (Fogyatékos Embereket nevelő Családok otthonában nyújtott időszakos Kísérés és Ellátás) azoknak a szülőknek szeretne segíteni, akik fogyatékos gyermeket, hozzátartozót nevelnek és így az állandó törődés és figyelem mellett kevesebb idejük jut pihenésre, kikapcsolódásra. A Kézenfogva Alapítvány szervezésében részt vehettek a Fecske-képzésen, ahol megtanítanak titeket arra, hogyan tudtok fogyatékos embert segíteni otthonában – ezzel egyben a családtagokat is segítve. A fecske.kezenfogva.hu oldalon megtaláljátok a jelentkezőkkel szemben támasztott elvárásokat és a pontos feladatokat.

Minden emberélet számít:
Sajnos sok ember kényszerül az utcára, akaratán kívül. A Menhely Alapítvány önkéntesei hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy a fedél nélküli emberek helyzetén javítsanak – ebben a munkában ti is részt vehettek. Nemcsak adományokat, hanem ruhát, tartós élelmiszert vagy önkéntes segítségnyújtást (ételosztás, csoportfoglalkozások, adminisztrációs feladatok) is szívesen fogadnak. Ha úgy érzitek, hozzájárulnátok az alapítvány munkájához, a menhely.hu oldalon keressétek őket!

Forrás és fotó: kezenfogva.hu

Írta: Molnár Adrienn