Apró, ám annál fontosabb bár működött 2000 januárjától Budapesten - kissé szürreális környezetben. Itt láttunk először laptopon dolgozó neonomádokat. Újságírók söröztek az asztaloknál, a környékbeli irodákban dolgozók engedtek le egy kicsit a műbőr fotelokban ülve, egyetemisták panaszkodtak egymásnak a szerelmi életükről. Akadt, aki csak beugrott inni egy buli előtt, a többség azonban szerette órákig ottfelejteni magát. Mert ahogy az éj kezdett leszállni, a zene egyre hangosabbá vált. (És ha szerda volt, a pultban Erdélyi Zsolt pakolta a lemezeket.) Aztán arra eszmélt az ember, hogy egyre többen vannak a bárban, sokan már leülni sem tudnak, aztán valahogy tánctérré alakult az egész hely, rendszerint az üvegajtón túl az aluljáróban is kisebb tömeg verődött össze.

A dj-k a funky ritkaságoktól kezdve rock klasszikusokig bármit játszottak egy este, legyen az a Vuk főcímdala, vagy az I Will Survive spanyolul. Életkorban itt volt a legnagyobb szórás, tinédzserek viszont nemigen akadtak. A közönség érettebb volt, mint másutt. A masszív bázist a húszas éveik végén lévők adták, utánuk következtek a harmincasok. Néha egymás mellett táncolt országosan ismert szóvivő és országszerte ismeretlen közgazdász, bölcsészből lett pályázati referens és valamelyik ügynökség kreatív szakembere, kiugrott rendőr és műbútorasztalos. Közösségi helyként azonban nem funkcionált a Csacska, egy-egy estére alakultak alkalmi formációk, de leginkább összeszokott társaságok, valamint és fiúk, lányok jártak le párban, hátha megismerkednek valakivel.

A metróépítés miatt szűnt meg a Cha-cha-cha 2007-ben, aztán a beruházás évekig állt. Az ember szíve pedig belesajdul, ha meglátja a betonfalat a Csacska helyén.

Amit a közönség gondolt:

„Na, itt végre nem érezte magát öregnek az ember. Mert mindig voltak nála idősebbek. Például azok, akik borosüveggel a kezükben álldogáltak kint, és soha nem táncoltak.”

„Ez azért érdekes színfoltja volt a városnak. Amikor máshol újjáélesztették, az már nem volt az igazi. Hiányzott a sok beton, a lepukkant aluljáró, az underground érzés, a szűk hely, amitől olyan intimmé vált, az a fajta füstös félhomály, ami bent volt, az üvegfal, amin keresztül délután az aluljáróban mászkáló embereket lehetett figyelni.”

Emlékezetes buli:

Bármelyik az volt 2002-ben és 2003-ban, szinte bármelyik szerda, csütörtök, péntek vagy szombat este.

Forrás és fotó: litera.hu

Írta: Molnár Adrienn