A felület Magyarországon készült az Isobar Budapest közreműködésével, nagy sikerét tapasztalva azonban hamarosan a szomszédos országok vendéglátósai is használatba vehetik.
Arra jutottak, hogy szoros kapcsolat van a hőmérséklet és a test mérete között, bizonyítva, hogy a klímának fontos szerepe volt ebben az időszakban a testméret alakulásában.
A Világgazdasági Fórum viszont idén arra figyelmeztetett, hogy az ágazat a globális károsanyag-kibocsátás öt százalékáért felel.
De hogyan terjednek el az ehhez hasonló tévhitek, és miért olyan könnyű elhinni a téves információt?
A versenyfagylaltok esetében kikötés volt, hogy csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülhettek, és kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők lehettek.
A környezetvédelmi minisztérium vezetője, Cuj Suhung szerint jelenlegi státuszuk „életkörülményeik javulását és az élőhelyük épségének megóvására tett kínai erőfeszítéseket” tükrözi.
A kutatók szerint a váratlan hanyatlást a változó éghajlattal együtt járó erős szelek okozták.