Jump to content

Ilyen menüvel segítenének

2021. 07. 10. 12:07

Rendkívül pozitív a visszajelzés a Coca-Cola fejlesztéséről.

 

Végre ismét leülhetünk a valóságban is dumálni, enni egy jót, vagy csak iszogatni, mert ismét kinyithattak az éttermek, bisztrók, büfék és bárok. Annak érdekében, hogy az átállás, vagyis visszaállás zökkenőmentes legyen, és teljesen biztonságosan rendelhessünk a helyszínen, a Coca-Cola kifejlesztette saját, okostelefonon használható, érintésmentes menü felületét, melyet ingyenesen bocsát a hazai éttermek rendelkezésére 

Az üdítőitalgyártó vendéglátó partnerei számára kínálja fel a szolgáltatást, teljesen ingyenesen. Már több étteremben is elérhető a lehetőség, köztük olyan népszerű helyeken, mint a budai Alessio Kávézó és Étterem és a szentendrei Dunakorzón található Trattoria Cardinale étterem.

A felület Magyarországon készült az Isobar Budapest közreműködésével, nagy sikerét tapasztalva azonban hamarosan a szomszédos országok vendéglátósai is használatba vehetik.

  • Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a vendégeknek tetszik, alapvetően nagyon nyitottak az újdonságokra, és ennek a felületnek egyszerű a használata, ami külön öröm, hosszú távon is hasznos lesz. A vírusjárvány óvatossá tette az embereket, tehát higiéniai, elővigyázatossági szempontból is abszolút van létjogosultsága ennek az új, érintésmentes konstrukciónak” – foglalja össze szakmai meglátásait Forrai Miklós, a budai Alessio étterem tulajdonosa.
  • Nagyon pozitív a vendégek visszajelzése: nemcsak a fiatalok kaptak rá az online menü használatára, de a szenior vendégeink is előszeretettel használják. Mi szeretnék végleg ki is vezetni a mindennapos használatból a hagyományos étlapot, bár még többen ragaszkodnak a papírformához, a visszajáró vendégek már nem is kérik. Nagyon praktikus, hogy pl. a kínálatunk frissítésnél nem kell újra megszerkeszteni és nyomtatni a választékot, csak lefrissítjük a rendszert. Emellett megkönnyíti a pincérek munkáját is, hiszen kimaradhat egy kör, amikor a pincér kiviszi az étlapot és vár a rendelés felvételére” – mesél tapasztalataikról Győri Emese, az Old Negresco Étterem üzletvezetője.

 

(Forrás: player.hu / fotó: pixabay.com)