Jump to content

Házat venni vagy építeni

2018. 11. 29. 18:29

Sokan érkezünk el életünknek abba a szakaszába, mikor masszívan bele szeretnénk vágni az otthonteremtésbe – például egy vidéki házba elköltözni a városi bérleményből. Ilyenkor pedig mindig felmerül a legneccesebb kérdés: építeni vagy venni érdemesebb? Körüljártuk a pro-kontra érveket.

Kreatív tervezés

Ebben egyértelműen a házépítés nyer: a semmiből megtervezni egy házat, ami minden igényedet kielégíti természetesen ezerszer több kreatív teret hagy, mintha már egy meglévő házban próbálnád a saját ízlésedhez igazítani magátaz épületet. Amit gyakran nem is lehet, mert nem bonthatsz ki semmit a létező szerkezetből, így a mozgási lehetőségek limitáltak; egy üres telekre felhúzni az álmaidat azért nem ugyanaz, mint venni egy tipikus vidéki kockaházat, úgyhogy nagy-nagy pont a házépítésnek.

Költségek

Itt szerintünk a házvásárlás nyer, de nagyon tág a kérdés, így megszavazhatunk egy döntetlent is. Egy, már felépített háznál egyértelmű a vételár (amiből lehet is alkudni) és a legoptimálisabb esetben keveset kell költeni rá, mert az alapvető szolgáltatások már léteznek, be vannak építve (villany, fűtés stb.). Egy új ház építésénél meg lehet állapítani egy fix büdzsét, azonban (főleg ha tapasztalatlanok vagyunk), könnyen felmerülhetnek extra költségek, előre nem látott kiadások. Egy új ház építési költségének origója a méret és az anyaghasználat – utóbbi főleg tud akár duplázni, triplázni is az áron. Ha viszont ügyesen csinálod, akkor akár jobban is kijöhetsz belőle, mintha már létező házat vásárolnál.

Idő

Na ez az, amiben egyértelmű győztes a már létező ház megvásárlása. Egy új háznál legtöbbünknek először el kell adnia az eddigi otthonát és hát utána valahol lakni kell, amíg kész nincs az új. Másrészt Magyarországon riasztóan siralmas az építőipari helyzet – elképesztően kevés megbízható csapat van a piacon, ők pedig legalább 8-10 hónapra előre mondanak időpontot az építkezéskezdésre. Onnan meg ugyebár jönnek magának az építkezésnek a hónapjai, szóval itthon akár egy egész évet és többet is igénybe vehet egy új ház felépítése. Egy kész házba már azonnal be is cuccolhatsz és ott lakhatsz a felújítgatások ideje alatt is.

Stressz

Szintén a már meglévő vásárlása felé billen a mérleg. Én csak egy 44 négyzetméteres lakást újítottam fel eddig, de annak a stressz-o-méteréből kiindulva egy új ház építése után három hónap intenzív pszichoterápiát látok magam előtt. Minden részleten izgulni kell: tökéletes-e a tervrajz, jól gyártották-e le a szükséges alkatrészeket, elemeket, jól dolgoznak-e a munkások, benne vagy-e a büdzsédben, mikor romlik el valami a munkafolyamat alatt és hogyan lehet azonnal tüzet oltani és a többi. Egy házvásárlásnál ezek a stresszfaktorok jelentősen kisebbek.

(Forrás: player.hu / fotó: pixabay.com)