Statisztikailag alátámasztott, hogy az óraátállítást követő napokban megnövekszik az infarktuskockázata, a közlekedési balesetek száma.
Élvezd, hogy van akadály, és a sikerélményt ami ezután jön. Ha a világ felfedezői feladták volna, ezt a cikket most nem látnád.
A vezérigazgató célja nem megváltani a világot, és nem is gondolja, hogy ez önmagában elég a baleset elkerüléséhez, de ha egyetlen életet megmentett az intézkedés, már megérte.
A forgalmazó kör azonban még bővülhet.
Tehát ár-érték arányban a bankkártyás biztosítások jelentősen olcsóbbak tudnak lenni, főleg, ha évente többször is külföldre látogatunk
Cage saját maga azt nyilatkozta, hogy annyira részeg volt, hogy nem volt tudatában a cselekedetei súlyának. Alig négy nappal később így el is váltak.
Ettől függetlenül bizonyos területeken kellemetlenebb lehet a művelet – erre viszont megoldást nyújtanak helyi érzéstelenítő krémek.
A statisztikák szerint egy év alatt 2 trillió keresést pötyögünk be a Google-be, ezzel a piac 90%-át ők uralják.
Annak is próbáltak persze utánajárni, hogy mi ennek az oka, és igen érdekes összefüggésekre világítottak rá.
Ami viszont fontos: ezt a mennyiséget nem egyszerre kell meginni, hanem szépen elosztva, napközben folyamatosan elkortyolgatva.
Az ajkak nedvesítése akár nyállal, akár kozmetikumokkal a szexuális felhívás egyértelmű üzenetét hordozza.
Ami a hosszútávú hatásokat illeti, az ivás nem tette boldogabbá vagy boldogtalanabbá az embereket, abban az esetben, ha nem voltak jelen alkoholfüggéssel kapcsolatos problémák.