Szóval ezt úgy kell értelmezni, hogy amilyen egészségi állapotban lennél mondjuk 80 éves korodra, azt ennek szedése esetén 110-120 éves korodra érnéd el.
"Tanulmányunk szerint az ülő életmód gyorsítja a sejtek öregedését. A valódi életkor nem mindig egyezik a biológiaival" - mondta a tanulmányt vezető Aladdin Shadyab, az egyetem doktori hallgatója.
Ez az anyag ki is oldódik onnan, és hosszútávon impotenciát, libidócsökkenést, és a spermaszám csökkenését eredményezheti.
Ha a testalkatod olyan, akkor fontos valamilyen diétát tartani, de ami még ennél is fontosabb, az a kardio edzés. Ez lehet futástól kezdve bármi, amihez intenzív mozgás szükséges.
Mondanom sem kell, hogy az első alkalmakat követően biztosan izomlázzal fogsz "küszködni", de az is biztos, hogy mindez nem marad eredmény nélkül.
Exkluzív jellegét annak köszönhette, hogy a pohárba nem egy szem, de rögtön három darab 1-1,5 karátos gyémántot rejtett az ünnepség ékszerész szponzora, az olasz Crivelli cég. A koktél büszke vásárlója Andrey Melnikov, orosz vállakozó, a Reka Moscow törzsvendége volt.
Ennek során a szélesszájú (whiskey-s) pohárban felszolgált abszinthoz kiskanalat és kockacukrot kapunk, majd a cukrot az alkoholba mártjuk, meggyújtjuk és elkeverjük a maradék itallal. Ilyen módon kevésbé keserű és tömény a hamisítvány.
A tudós úgy látja, a kezdeményezés világos célja a kínai hegemónia megtörése a szuperszámítógépek terén.
Ütközés még nem történt eddig a levegőben, de pilóták szerint a gépek több tucatnyi alkalommal kerültek 150 méteres távolságra tőlük, amikor már nincs idő reagálni.
Egyszerű lenne annyival elintézni a kérdést, hogy az aktuális trend slim fitet diktál, melyet aztán hordhat bárki, bárhol, bármilyen testalkattal. Ez azonban távol áll az igazságtól. Lássuk, melyik szabás kire
A puha tésztát folpackba csomagolva, ellapítva, fél órát pihentetjük a hűtőben (ekkora kezelhetővé dermed), azután lisztezett munkalapon gyorsan kisujjnyi vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk.
Az európai embereknek ez egy kissé fura lehet, ám az arab kultúrában az arcszőrzetnek nagyon is komoly jelentősége van.
És hát nem mindenkinek adatik meg a dús szakáll vagy bajusz.