Jump to content

Pár gondolat az önbizalomról és az önsajnálatról

2020. 05. 23. 22:19

A magabiztosságot nem szabad összekeverni az arroganciával. Utóbbi egy fal, amit magad elé építesz pontosan azért hogy távol tarts másokat. Az önbizalom evvel szemben pont a falak leengedéséről szól, hogy annyira hiszel magadban, hogy képes vagy nyitni a világ felé — még akkor is ha negatívumok érnek. 

Teljesen jelen leszel az életedben, ez az érzést pedig megmutatkozik a szavakban, testtartásban és a teljes kommunikációdban. Még azokban a helyzetekben is, amikor még nem tartasz “ott”, de mégis érzed, hogy mindened megvan ahhoz, hogy elérd a célt – csak az idő és cselekedet kérdése.

 

Ahogy az angol mondja “fake it till you make it”, tehát a játszd el addig is elv egyáltalán nem arról szól, hogy hamisan állítanád be, ki is vagy valójában. Csupán annyit jelent, hogy használod a belső hitrendszered. Például visszaemlékszel egy olyan pillanatra vagy szakaszra az életedben, amikor úgy érezted, hogy éppen saját magad legjobb verziója vagy. Amikor valahogy minden összejött a lehető legjobb módon. Ezért pontosan azokban az időkben, amikor nem találod önmagad, amikor elakadsz, érdemes visszaemlékezni az érzésre, amikor minden klappolt.

Nekem ez a harmincadik születésnapomon volt

Olaszország egyik legszebb régiójában voltam, a bakancslistámon szereplő Prosecco borvidéken, ahova évek óta vágytam. A születésnapomon pedig ott voltam, mégpedig a legtöbb szerettemmel: a szüleimmel, a legjobb barátaimmal és az új szerelmemmel.

Igazán nagy pillanat volt számomra, főleg az új barátnő, ugyanis nagyon nehezen tudtam túllépni egy közel tíz évig tartó se veled se nélküled kapcsolaton. De sikerült és kevesebb, mint egy évvel a végső lezárás után most Olaszországban voltam azzal a nővel, akiről azt hittem, hogy lehet ő lesz a Nagy Ő, de mindenképp egy olyan valaki akit az akkori jelenemben szerettem volna tudni, ott a harmincadik születésnapomon. Szóval ott voltam, éppen az üzleti életem is remek felívelő pályán volt, elég bevételem volt ahhoz, hogy azt a minőségi szintű életet élhessem, amire vágytam. Boldog voltam. Nagy B-vel. Ez volt az életem egyik olyan pontja, ahol leginkább úgy éreztem, hogy ott vagyok, ahol lenni szeretnék.

Aztán néhány év alatt minden szétesett

Barátokat vesztettem el, a barátnőm megcsalt, az üzleti dolgaim is rossz irányt vettek. Kijelenthetem, hogy elég rossz szakasza következett az életemnek, miközben csak arra tudtam gondolni, hogy abból a boldog pillanatból, hogy juthattam ilyen mélyre? Miért csalt meg a barátnőm és hagyott el? Miért bukott el a vállalkozásom, miért vert át nagyon csúnyán az egyik legjobb barátom? Aztán egyszer csak összeállt a kép.

Nem “rajtuk” múlt és nem is a külső körülményeken, hanem mindvégig rajtam és a belső világomon. Egészen addig az életem egyik legboldogabb pillanatát azokkal az emberekkel és azon külső helyzettel párosítottam. Nem realizáltam, hogy nem ő általuk kerültem oda, hanem csakis magamnak köszönhetően termetettem meg azt az ideális állapotot. Én voltam az aki teljes szívvel megélte a párkapcsolatát – ahol igazán szerető és odaadó voltam -, én voltam az aki felfuttatta az üzletét – új befektetést szereztem, nagy ügyfeleket hoztam be a cégbe és építettem a csapatom -, én voltam az aki segített a barátain és meghívtam őket az utamra, hogy együtt éljük át ezeket az élményeket.

Tehát, amiben hibáztam és tévedtem, amit nem fogtam fel, hogy ez nem rajtuk múlt, hanem rajtam és a belső világomon. Nem az a lány volt a Nagy Ő. A vállalkozásom nem igazán illett hozzám. Az évek alatt olyan más irányokat vett a piac, ami már nem érdekelt engem. Az a barátom, aki átvert, sosem volt egyenlő társam, sosem volt Igaz Barát. Nagy I-vel és Nagy B-vel.

Teljesen benéztem az egészet. Olyannyira messzire mentem, hogy elkezdtem elhinni, hogy csakis saját magamat hibáztathatom mindezért. Úgy éreztem, hogy ők voltak a legjobbak és én a legrosszabb. És, hogy egy pillanatig se tűnjek álszentnek, elég nehéz személyiségem van és minden tiszteletem azoké, akik mellettem maradnak az évek során. De minden szarságom ellenére is, egy jó ember vagyok. Egy olyan ember, aki mindazt megteremtette saját maga és környezete számára, hogy ott és akkor az életében BOLDOG lehessen. A lehető legjobb módon.

Mai napig az életem részei az igazán jó emberek és jó dolgok, mai napig tele van az életem lehetőségekkel – a magánéletben éppúgy, mint a szakmai pályámon. Ami változott, hogy mára még több tapasztalatom lett és erőforrásom, na meg kapcsolataim ahhoz, hogy kihozzam az életemből a maximumot.

Hosszú éveimbe telt, hogy ezt felfogjam. Majdnem két évig éreztem magam depressziósnak és sajnáltam magam, amire rájöttem: nem rajtuk múlt. Mindig is minden rajtam múlt és soha sem szabadott volna a belső erőmet és békémet másokkal és külső körülményekkel összekevernem. Ez mind bennünk van. Csakis én tudom ezt megteremteni és pont emiatt tudok visszatérni ahhoz a boldog pillanathoz, amit a harmincadik születésnapomon éltem át. Ehhez pedig egy apró de mégis óriási adalék tárta fel magát előttem: a legboldogabb pillanatom nem kívülről jött, hanem egy belső érzés, amit csak is én, saját magamnak teremtettem meg.

(Forrás: igenyesferfi.hu / fotó: pixabay.com)