Jump to content

Szokj le: A dohányzásellenes világnap statisztikái

2015. 05. 29. 18:58

Az Egészségügyi Világszervezet rendelete alapján 2010 óta minden évben május 31-én tartják a dohányzásellenes világnapot. A cél, hogy felhívják a figyelmet a dohányzással kapcsolatos egészségügyi kockázatokra.

Az Európai Bizottság a világnap alakalmából jó hírt közölt, hiszen az Eurobarometer friss felmérése szerint 2012-höz képest két százalékponttal, 28-ról 26 százalékra csökkent a dohányosok aránya az Európai Unióban.

A brüsszeli testület közleménye szerint a legnagyobb arányban a 15-24 éves korosztály körében csökkent a dohányzók hányada, 29 százalékról 25 százalékra. Emellett a legtöbben az unió déli országaiban dohányoznak. Míg Svédországban és Finnországban az ott élők 11, illetve 19 százaléka cigarettázik, a görögök 38 százaléka, a bolgároknak pedig 35 százaléka dohányos.

A megkérdezett dohányosok túlnyomó többsége, 59 százaléka bevallottan próbált már leszokni, 19 százalék az elmúlt egy évben is tett erre kísérletet. A leszokni vágyók mintegy kétharmada segítség nélkül próbálta abbahagyni a dohányzást, de csak minden ötödik embernek sikerült végleg felhagynia a dohányzással.

Az átlagos európai dohányos 17,6 éves, amikor először rágyújt, és a döntő többség, a megkérdezettek 83 százaléka dobozos cigarettára gyújt rá először."A számok azt mutatják, hogy a dohányzás elleni küzdelmet még nem nyertük meg, különösen a fiatalok körében nem" - húzta alá a felméréssel kapcsolatosan Vytenis Andriukaitis egészségügyi biztos.

A passzív dohányzásra vonatkozó kérdések arra világítottak rá, hogy vendéglátóhelyeken és munkahelyen egyre kevesebben találkoznak dohányfüsttel. Kettő, illetve három százalékponttal 12, illetve 25 százalékra csökkent azok aránya, akik arról számoltak be, hogy étteremben vagy kocsmában, kávézóban dohányfüstnek voltak kitéve. A munkahelyükön a megkérdezettek csaknem kétharmada csak ritkán, vagy soha nem kénytelen dohányfüstöt beszívni.

(Forrás: MTI, fotó: Ferran Jordá Flickr)