Jump to content

Tudományosan a selfi-ről II.

2014. 11. 07. 17:18

Mint azt már előző részünkben láthattuk, bizony leget olyan dolgokról is tudományosan értekezni, mint a szelfi. Ennek is vannak káros hatásai és tulajdonságai, melyek miatt jobb ha kerüljük a sok önkép készítését.

Túl komolyan vesszük a rájuk érkező reakciókat: Jill Weber pszichológus szerint az önbizalmunk nagymértékben függ attól, hogy milyen reakciókat – lájkokat és kommenteket – kapunk a közösségi portálokon megosztott önfotóinkra. Azonban szerinte jobban tennénk, ha nem feledkeznénk meg arról, hogy ez csak azt jelzi, mit gondolnak mások a külsőnkről, nem pedig azt, hogy valójában milyenek is vagyunk.

A szelfik 30%-át a fiatalok készítik: A statisztika azt mutatja, hogy a szelfik készítőinek 30%-a a fiatalabb korosztályból származik. Ami nem is csoda, hiszen ez a korosztály legkíváncsibb mások véleményére. Érdekesség, hogy az idősebbeket nem zavarja a szelfi kultúre térhódítása, de ők maguk nem csinálnak önképet.

Kommunikáció elhagyása: A fiatalok többsége már szinte alig komminukál bárkivel is, hiszen egy kép többet mond minden szónál. Nem beszélni meg a barátaival a napjait, hanem kiposztol pár képet önmagáról különböző helyzetekben és ezzel kész is. Ez pedig nem csak a fiatalok elbutulásához vezet, hanem a kommunikációs réteg megszűnéséhez is.

Forrás és fotó: offline.hu

Írta: Molnár Adrienn