A kényszeres személyiséget gyakran keverik össze a kényszercselekvővel, ami egyáltalán nem fedi a valóságot, noha hajlamosak hasonló mintákat mutatni. A kényszeres személyiség tevési vágya azonban nem magára a cselekvésre irányul, hanem a jól működő és nyugodalmas környezet megteremtésére.

Az óramű pontossággal működő kényszeres személy mindent a tökéletesség és nyugalom princípiumainak rendel alá. Életét igyekszik egy kiegyensúlyozottan, jól bejáratott rutin köré felépíteni és megfelelő módon szabályozni azt. Jól felismerhetőek a kényszeres családapák- és anyák a falra függesztett házirendekről és a gyerek számára gondosan előírt teendők listájáról.

Legkönnyebben úgy boríthatjuk ki kényszeres ismerőseinket, ha elkésünk egy találkáról, de az is nagyszerű megoldás, ha a tökéletesen elrendezett holmijaikat piszkáljuk. Hasonlóképpen ki lehet üldözni a kényszeres szorongókat a világból azzal, ha folyamatosan az új dolgokról beszélünk. Nem szeretik különösebben az innovációt, könnyek között válnak meg a 10 éves Nokiától és a bizarr földönkívülieknek járó pillantások kíséretében veszik kezükbe az új „tapitelefonokat.” Egy idő után gyakran ismételt frázisukká válik, hogy „bezzeg az én időmben”. Ezt a megunhatatlan slágert már harminc alatt alaposan begyakorolják és makacsul ragaszkodnak hozzá, hogy amit egyszer ők valahogy megtanultak, az mindig is a legjobb módszer marad.

Ebből adódik a kényszeres szorongók legnagyobb hibája, hogy képtelenek a spontaneitásra. Ami nincs benne a határidőnaplóban, az jobb, ha nem is létezik. Sikerességük záloga precizitásuk, monotonitástűrésük és nagy teherbírásuk, hajlamosak azonban kreativitás hiányában Csehov szürke hivatalnokaivá válni, akik az elvárásoknak élnek.

„A feleségem nem is az éhezésbe halna bele, ha a háború a civil lakosságot sújtaná. Egyszerűen összeomlana a világ, mert nem lenne reggeli kávé.” – egy kényszeres nő férje a párterápián.

Forrás: lélektanitipusok.net

Írta: Ambróz Nóra