Daniel Craig korábban nem túl pozitívan nyilatkozott a James Bond filmekről, és egyes lapértesülések szerint emiatt rá is szóltak a Sony Filmstúdió vezetői. Azóta nem hallani erről az ügyről semmit, de vajon mi igaz belőle?
A november elsejétől számított téli szezonban 50 százalékos kedvezménnyel válthatják meg belépőjegyüket a turisták a Csomolungma (Mount Everest) alaptáborába. Aki a közeljövőben tervezett egy ilyen kiruccanást, most itt a remek alkalom.
Van néhány dolog, amiről a férfiak nem szívesen mondanak le. Kedvenc focicsapatuk meccseiről, a haverokkal való ivászatokról, vagy a péntek esti sörről. Na és persze a szexről. Utóbbiról annyira nem, hogy akár még az előbbiekről is hajlandók lemondani a szex kedvéért.
A magyar labdarúgó-válogatott 4-3-ra kikapott Görögországban az utolsó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén, így Észak-Írország és Románia mögött a harmadik helyen maradt a csoportban. Bernd Storck szövetségi kapitány negyedik meccsén először kapott ki a magyar kispadon.
Nem állította meg a személyi számítógép piacon a forgalom csökkenését a Windows 10 operációs rendszer harmadik negyedévi bevezetése, elemzők azonban éves távlatban a forgalom szerény javulására számítanak.
Sorozatban 201 teltházas mérkőzés után először maradtak üres székek az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York Knicks hazai mérkőzésén.
Az ok, amiért a nők tovább élhetnek, mint a férfiak az lehet, hogy az erősebb nem képviselői genetikailag nincsenek olyan hosszú életre programozva.
Vannak, akik edzés közben is szeretnének stílusosak maradni, így azoknak meleg szívvel ajánljuk a Lamborghini és a Mizuno együttműködésének gyümölcséből létrejött Wave Tenjin futócipőt. Persze csak akkor, ha van rá több mint 100 ezer forintod, mert bizony egyáltalán nem olcsó.
Egy kellemes forró fürdő és egy üveg sör? Néha, egy-egy nehéz nap után nincs is másra szükséged, igaz? Nos, a csehek, mint mindent, összehangolták a kellemest a hasznossal és megalkották az első sörös tusfürdőt.
Ezt az állítást természetesen nem a hasunkra csapva közöljük, hanem egy publikált tanulmány támasztja alá. Magyarán, ha 30 fölött már picit lájtosabban kezeled a diétát, illetve az edzőterembe való járást, akkor sem kell kétségbe esned az intim pillanataidat illetően.
Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint segítséget jelenthet a szurkolók jelenléte csütörtökön a Magyarország - Feröer-szigetek labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.
A H&M a téli kampányára nem kisebb személyeket kért fel, mint David Beckham és Kevin Hart. A...