Jump to content

A Lamborghini futócipője biztosan szélvészgyors lehet

2015. 10. 07. 11:24

Vannak, akik edzés közben is szeretnének stílusosak maradni, így azoknak meleg szívvel ajánljuk a Lamborghini és a Mizuno együttműködésének gyümölcséből létrejött Wave Tenjin futócipőt. Persze csak akkor, ha van rá több mint 100 ezer forintod, mert bizony egyáltalán nem olcsó.

Idén tavasszal, a 2015-ös Genfi Autószalonon jelentette be a Lamborghini és a Mizuno, hogy piacra dobnak egy közös fejlesztésű futócipőt, de az újonnan született partnerségük nem csak ennyiből áll. Közleményük szerint egy 5 éves megállapodási szerződés köttetett a két vállalat között, amely kiterjed mind a futócipőkre, mind a sportruházatra. Ezzel az amúgy is neves Mizuno még nagyobb hírnévre tehet szert, és a méltán hírhedt Lamborghini autógyár népszerűsége sem fog csappanni, sőt!

"Ez a megegyezés nagyon megtisztelő számunkra." - kezdte mondandóját Takeshi Shichijo, a Mizonu igazgatója - "A Lamborghini márka világszerte ismert, így akár olyan szegletekig is eljuttathatjuk minőségi termékünket, ahova az olaszok nélkül nem is sikerülhetne."

Csak a miheztartás végett: Utánanéztünk, hogy Ebay-en mennyiért rendelhető meg egy ilyen futócipő (mivel hazánkban nem nagyon van kereskedés, ahol személyesen lehetne megvásárolni), és picit ledöbbentünk... 135 ezer forintról van szó, melyhez még néhány ezernyi szállítási költség adódna hozzá. Ebben nem is ez a nagy durranás, hanem az, hogy a nem Lamborghini védjeggyel ellátott darabok ennek töredékéért, 47 ezer forintért rendelhetőek meg.

További érdekességekért kérjük keressék fel Facebook oldalunkat.

(Szerző: Nagy Ádám | Fotó: Gentlemansstyle.com)