Régebben nem egyszer ütött szíven, amikor a Facebook feldobta egy olyan ismerősöm születésnapját, aki már eltávozott az élők sorából. Még rosszabbul érintett, ha azt láttam, hogy néhányan naprakész információ hiányában fel is köszöntötték az illetőt. Többek között emiatt vezette be pár éve a közösségi oldal, hogy az elhunyt adatlapját emlékoldallá lehet nyilváníttatni. Erről – vagy a fiók törléséről – bárki rendelkezhet még életében: meg lehet adni egy kapcsolattartót, aki az oldalt kezelni fogja a halálunk után. Természetesen magába a profilba nem léphet be, de többek között frissítheti a profil- és a borítóképet, vagy törölheti a megítélése szerint nem odaillő bejegyzéseket. Az emlékoldal a kollektív gyász színterévé léphet elő, itt bárki megoszthatja a gondolatait az elhunytról, a közös élményeket, fotókat. Persze, van, akinek mindez még nagyon furcsa és idegen, de az tagadhatatlan, hogy kezd kialakulni egy úgynevezett „online gyászkultúra”, aminek ugyanúgy vannak előnyei, mint árnyoldalai.
Nehéz számba venni, mekkora a digitális örökségünk
„Egyre többen gondolkodnak tudatosan az életvégi kérdésekről, de még mindig elenyésző azok száma, akik el is intézik az ügyeket, amik fontosak számukra” – mondja Csikós Dóra, az Életvégi Tervezés Alapítvány kuratóriumi elnöke, kommunikációs szakértő. Elárulja, hogy hozzájuk legtöbbször idősek fordulnak segítségért – pedig meghalni nem csak időskorban lehet, és ma már az is egyre ritkább, hogy valaki semmilyen digitális felületet nem használt életében. Az alapítvány ennek a fajta hagyatéknak a kérdésével is foglalkozik, a számbavételéhez találunk egy segédletet az oldalukon, akit érdekel, itt tudja megnézni.
Tagadhatatlan, hogy a digitalizáció és az online ügyintézés félig-meddig észrevétlenül az életünk minden területére bekúszott. Nemrégiben például arra döbbentem rá, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hányszor voltam tavaly postán. Mivel minden számlát online és alkalmazáson keresztül fizetek, egyszerűen nincs miért odamennem, esetleg csak akkor, ha egy csomagot nem tudok máshol átvenni. Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy hány és hány vásárlást bonyolítok le a telefonom segítségével a vonatjegytől kezdve a ruhákig, és bár nem pont a webshopos bejelentkezési adataim a leglényegesebbek, az biztos, hogy a digitális hagyatékomat összeállítani nem egy félórás művelet lesz.
Ott van az e-mailezésem, a banki hozzáférések, az összes fotóm, videóm, írásom, a hivatalos iratok, a közösségi oldalak, és biztosan akad még olyan, ami hirtelenjében nem is jut az eszembe. Azért érdemes ezeket sorra venni, mert később akár fennakadást is okozhat az életben maradt hozzátartozók számára, ha például egy fizetési kötelezettséget kell megszüntetni, de az sem jó dolog, ha a család számára érzelmi értékkel bíró dokumentumok, képek vesznek el.
Ami a jogi szabályozást illeti a digitális hagyatékok és adatok tekintetében, az még igencsak gyerekcipőben jár, nemcsak nálunk, de szerte a világon: országonként és szolgáltatóként eltérő lehet. Az általános adatvédelmi rendelet, a GDPR miatt tavaly bekerültek bizonyos részek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénybe, amelyek a halál utáni adatkezelésről szólnak. A lényeg, hogy legyen egy kijelölt örököse ezeknek az ügyeknek.
Csikós Dóra ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy itt nem is feltétlenül a végrendelkezés segíthet, hanem az adott szolgáltatónál tett nyilatkozat, amelyben meghatározzuk azt, hogy a halálunk esetén kinek lesz joga hozzáférni, helyesbíteni, korlátozni vagy töröltetni az adatokat. „Ha nem hatalmazok meg senkit, akkor az a közeli hozzátartozó lesz jogosult, aki ezt a jogát elsőként gyakorolja, és ez nem mindig esik egybe az elhunyt szándékával. Emellett érdemes szem előtt tartani, hogy a digitális világban is felelősséggel jár más személy haláláról hírt adni, és általában komoly azonosítást és hivatalos halotti iratot kérnek a hozzátartozóktól vagy a hagyatéki végrehajtótól akkor, ha a felhasználói fiók, profil törlését haláleset miatt kérik” – teszi hozzá. Belépési adatokat viszont alapesetben egyáltalán nem adnak ki a weboldalak vagy alkalmazások üzemeltetői.
A Google jó fej, az Apple szolgáltatásai nem átruházhatók
A Facebook mellett más oldalak is gondot fordítanak arra, hogy megkönnyítsék a felhasználók dolgát egy haláleset után. A Google inaktív fiók kezelőjében például meg lehet adni, hogy ha bizonyos ideig nem lépünk be a fiókba (akár a levelezésünkbe vagy bármelyik másik Google-alkalmazásba), akkor kit kell értesítenie, és milyen adatokat oszthat meg vele. Erről tulajdonképpen most hallok először Csikós Dórától, gyorsan meg is keresem a beállítást: rákattintok a körre a Gmail jobb felső sarkában, ott a „Google fiók kezelésére”, azon belül pedig az „Adatok és személyre szabás” menüpontra, és onnantól fogva már minden értelemszerű.
