Jump to content

Ezt tudja már a mesterséges intelligencia - videó!

2018. 10. 30. 11:46

A kutatók mindenképp nagy mérföldkőhöz értek: a mesterséges intelligencia segítségével, képesek voltak egy teljes mozdulatsort átruházni egy olyan személyre, aki sosem csinálta meg ezt.

A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói voltak azok, akiknek sikerült meglépniük ezt a komoly technológiai áttörést. Egy táncos 20 percnyi mozdulatsorát rögzítették, majd az intelligens rendszer egy pálcikaembernek adta át ezeket a mozdulatokat. Majd a pálcikaember teljes mozdulatsorát átruházták egy olyan személyre, aki soha nem csinálta ezt meg.

Mint a videón is feltűnhet, a rendszer még nem egészen tökéletes. A táncosnak például nem szabad bő ruhát viselnie, mert a rendszer nem képes rendesen lemásolni a mozdulatsorokat, illetve a kész eredményen látható, hogy sem az árnyékok, sem a kezek nem passzolnak, de azt is előfordul, hogy egyszerűen csúszkál a lába a célszemélynek, akire átruházták a mozdulatokat.

Ez egyébként nem csak azért lehet érdekes, mert megtáncoltathatjuk azt is aki sosem táncolt, hanem mert rossz kezekbe kerülve bizonyítékok hamisítására is szolgálhat, pont úgy, ahogy a sosem táncolt személyt meg tudták mozgatni.

 

(Forrás: szevaszfaszi.hu / fotó: pixabay.com)