Jump to content

Idén is fenomenális lesz a paradicsomcsata, csak a Google ne járjon arra

2016. 08. 25. 08:00

A kelet-spanyolországi Valencia mellett található Bunol városában évről-évre egyre több, idén már 160 tonna zöldséggel készülnek a világhírű paradicsomcsatára, amelyet hagyományosan augusztus utolsó napján rendeznek.

A 71. paradicsomcsatára, a Tomatinára 22 ezer embert várnak, a létszámot három éve limitálták a túlzott érdeklődés miatt. A paradicsomot hat kamionról öntik majd a tömegbe. Néhány nappal az igazi paradicsomcsata előtt megrendezik a gyerekeknek szánt verziót is, amelyen 8 tonna zöldséggel dobálózhatnak a kisebbek.

Oké, de hogy jön ide a Google?

Tavaly a Google autója behajtott a csata kellős közepébe, ahol pillanatok alatt beborították a szétmálló paradicsomdarabok. Ráadásul a harc hevében sokan fel is másztak rá és onnan dobálták a paradicsomot. Szerencsére személyi sérülés nem történt, csupán a kamerák károsodtak, letörtek a tükrök, az ablaktörlők és behorpadt a motorháztető. Elmondásuk szerint eredetileg azt tervezték, hogy a csata előtt és után készítenek képeket a Google Street View alkalmazása számára. 

A polgármester tájékoztatása szerint idén először társadalmi üzenetet is szánnak az eseménynek, amely a homofóbiával és a nőket sújtó erőszakkal szembeni kiállást is zászlajára tűzi.

Rafael Pérez hangsúlyozta, hogy a városka a rendezvény miatt "nemzetközi kirakatban van", ezért ezt az alkalmat fel akarják használni a társadalom érzékenyítésére, mert "ez a probléma közös ügy".

Hozzátette: a bunoli ünnepség idején még sosem történtek ilyen incidensek, de hogy ne is legyenek, 350 rendőr és csendőr vigyáz majd a közbiztonságra.

Legutóbb július elején, a bikafuttatásairól híres pamplonai San Fermín-ünnepen több mint egy tucat férfit vettek őrizetbe nemi erőszak és szexuális zaklatások miatt.

Spanyolországban az elmúlt években a homofóbia mellett a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem is az egyik legfontosabb társadalmi üggyé vált, a törvények szigorítását gyakran követelik tüntetéseken érdekvédő szervezetek, ahogy azt is, hogy a társadalom is minden lehetséges módon ítélje el ezeket a tetteket.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy épp a közelben lévő zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. A fiatalok ezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később már szándékosan ismételték meg otthonról hozott zöldségekkel a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. Annak ellenére, hogy a hatóságok betiltották, minden évben folytatódott a paradicsomdobálás, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

(Forrás: Menandstyle.hu, MTI | Fotó: Latomatina.org)