Két évtizede debütált a Rekviem egy álomért, mely alapjaiban változtatta meg a kábítószer-függőség filmes ábrázolását. Aronofsky szinte szociodramatikusan hitelesen, mégis hatalmas erővel fogta meg a problémát, ezzel teremtve egy máig aktuális és erős kultuszfilmet. A kerek évforduló alkalmából nézzük is meg, hogy hogyan készült az mozi, és mi lehet az oka a nagy sikerének.

Talán kevesen tudják, de a Rekviem egy álomért sok egyéb nagysikerű filmhez hasonlóan egy regény adaptációja. 1978-ban Hubert Selby Jr. publikálta azonos című művét. Aronofsky később így nyilatkozott a regényről: Bárki, aki belelapoz a könyvbe, érezheti Selby világának intenzitását. Fantasztikus az a kettősség, mely megjelenik a műben. Az író a legmérgesebb, legzaklatottabb szavakat használja, mindezt mégis lágy zene és valami bensőséges veszi körül. Fantasztikus érzés olvasni ezt a könyvet. Egy nagyobb projekt után nehezen lehetett volna ezt a filmet így megcsinálni. Azonban én nem akartam megalkudni, főleg annak tudatában, hogy Selby milyen fantasztikus.

Aronofskyt a hírek szerint sokáig kellett győzködnie a filmmel kapcsolatban. Végül előző filmje, az 1998-as Pi producere, Eric Watson vette rá. Ezt követően megkeresték az előbb említett Selbyt, akinek a tetszését rögtön elnyerte a projekt. Sőt, még az általa írt forgatókönyv-változatot is megmutatta a filmes stábnak. Az elképzelések pedig megegyeztek, a hírek szerint Aronofsy az eredeti szkript nagyjából nyolcvan százalékát felhasználta. Abban volt azonban némi nézetkülönbség, hogy a rendező szerette volna néhány évvel megfiatalítani a főszereplőket. Aronofsky már akkor is úgy érezte, ezzel még inkább húsbavágóvá válhat a film mondanivalója. Ezzel nemcsak az író, a stúdió vezetői sem értettek egyet, hiszen attól féltek, ez majd negatív visszhangot vált ki a közönségből, azonban a rendező nem tágított elképzelésétől.

A film castingja is érdekesen zajlott. Sara Goldfarb karakterével kapcsolatban több neves színésznőt is megkerestek, mások mellett azonban Faye Dunaway is visszautasította a szerepet. Ellen Burstyn, aki végül Oscar-jelölést érően alakította a tévéfüggősége miatt a realitásérzékét teljesen elveszítő nőt, szintén nemet mondott a felkérésre, mondván, hogy túl depresszív a szerep. A véletlenek azonban ismét szerencsésen játszottak közre, hiszen Burstyn menedzsere látta Aronofsky előző filmjét, és azzal győzködte ügyfelét, hogy egy zseniális és tehetséges rendezőről van szó, akivel ajándék lesz a közös munka.

Jared Leto szerepére is többen pályáztak. Tobey Maguire, Giovanni Ribisi és Dave Chapelle is esélyes volt, azonban végül mindhárman nemet mondtak. Nem úgy, mint Jennifer Connely (aki nem sokkal ezután Oscar-díjat is nyert a legjobb női mellékszereplő kategóriájában, az Egy csodálatos elmében nyújtott alakításáért), a színésznő rögtön el volt ragadtatva. Amikor elolvastam a szkriptet, nem volt kérdés, hogy meg akarom csinálni a filmet. Azt gondoltam, hogy ez a forgatókönyv zseniális. Bátor, kreatív és nagyon fontos kérdéseket feszeget.

A színészek nagyon komolyan vették a felkészülést. Jared Leto három hetet töltött a szereplőkhöz hasonló élethelyzetben lévő emberekkel, Marlon Wayans pedig háromszor is elolvasta a regényt.

A filmet negyven napig forgatták Coney Island környékén. Technikai szempontból még érdemes kiemelni, hogy a Pihez hasonlóan Aronofsky ez alkalommal extrém rövid beállításokkal dolgozott, nagyjából kétezer vágás található a filmben.