Jump to content

Most vennél új otthont?

2020. 07. 04. 11:13

A vevők és eladók közti szakadék miatt csökkenhetnek a lakásárak.

Nagyon gyorsan visszapattant a lakáspiac a járványhelyzetből adódó mélyponton, a kereslet felélénkült, rengetegen néznek lakásokat, a másik, vagyis az eladói oldal pedig lépéskényszerbe kerül - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Rekordlátogatottság és a MÁP+ születésnapja

“A járványhelyzetben hirtelen mélybe került a lakáspiac. Március utolsó és április első napjaiban volt a legjelentősebb visszaesés. Akkor a keresések száma 20-40 százalékkal, az érdeklődések száma 60-70 százalékkal maradt el a tavalyitól” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Májusban viszont gyorsan magához tért a keresleti oldal. Ezt jelzi az is, hogy az ingatlan.com látogatottsága soha nem látott szintre emelkedett ebben a hónapban. Az átlagos havi adatokból az látszik, hogy a keresések száma májusban már 33 százalékkal, júniusban pedig 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az érdeklődések viszont a korábbi mínuszok után csak júniusban kerültek pluszba, az éves növekedés ebben a hónapban 7 százalékos volt.

Ezért lehet szükségszerű a lakásárak csökkenése

Az ingatlan.com összeállításából tehát látható, hogy egyre inkább növekszik az olló a vásárlási kedv és a tényleges kereslet fizetőképessége között. Balogh László erről azt mondta: „Egyre nagyobb szakadék tátong az eladók és vevők között, a kínálati oldal ugyanis még nem alkalmazkodott a valós kereslethez. Sok tulajdonos még a lakáspiac korábbi lendülete alapján árazza eladó lakását, és ezek értékét nem igazították a kisebb kereslethez és a vásárlók fizetőképességéhez. A lakáskeresőkből pedig csak akkor lesznek tényleges vevők, ha a tulajdonosok lejjebb viszik a kínálati árakat.” - tette hozzá az ingatlan.com szakembere. A lakáseladók jelentős része valószínűleg azt sem veszi figyelembe, hogy a KSH hivatalos adatai alapján az ingatlanárak már a tavalyi év végén csökkenésnek indultak, amire “rátett egy lapáttal’ a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság is.

(Forrás: player.hu / fotó: pexels.com)