Jump to content

Sanghajba is utazhatsz közvetlenül

2019. 10. 30. 17:55

Júniustól közvetlen légi járat köti össze Budapest és Sanghaj városát. A tervek szerint a Shanghai Airlines gépei hetente háromszor közlekednek majd a két város között – jelentette be a Budapest Airport.

Az Air China közvetlen Peking-Budapest járata után Sanghaj a második közvetlen ázsiai célállomás, amely a magyarországi utasok számára is elérhetővé válik. A Boeing 787-9-es repülőgéppel teljesített járatok hetente háromszor, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek majd. A gépek 285 férőhelyesek lesznek, de az utasok mellett 10 tonna árut is képesek szállítani. Sanghaj átszállási lehetőségeket is biztosít nemcsak sok más fontos kínai belföldi célállomás felé, hanem a Japánba, Dél-Koreába és más délkelet-ázsiai országokba utazók számára is, vagy akár Új-Zéland és Ausztrália felé is.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a piackutatások alapján évente legalább nyolcvanezren kívánnak utazni Sanghaj és Budapest között.

 

(Forrás: igenyesferfi.hu / kép: pixabay)