Jump to content

Az Asus wellness okosórája – ZenWatch

2014. 09. 05. 18:00

Állítólag ez Asus első okoskiegészítője már karácsony előtt, ráadásul kevesebb mint 200 fontért (80 000 Ft) elérhető lesz az Egyesült Királyságban. A ZenWatch komoly konkurencia mellett jelenik meg. Többek között egy nagyon várt 400 font (160 000 Ft) körüli Apple hordható eszköz jelent majd számára versenyt. Különleges vonzereje azonban az Asus saját Wellness alkalmazása.

Ahhoz képest, hogy az Asus először próbálkozik az okosóra piacon, mégis a ZenWatch design tekintetében sok vetélytársát maga mögé utasítja. A kerek forma és a finom ívek azt sejtetik, hogy az Asus tervező gárdája több időt, energiát és kreativitást szentelt az óra külsejének tökéletesítésére, mint számos már befutott márka designerei. A meglehetősen konszolidált árba még a bőrszíj is belefér.

A technológiát megnézve egy 4,14 cm-es kijelzővel találjuk szembe magunkat. A készülék minden olyan telefonnal összekapcsolható, mely Android 4.3-on vagy magasabb verziószámon fut. Sőt a cég bejelentése szerint „személyi wellness managerként is szuperál az ASUS ZenUI Wellness app-nak köszönhetően.”

Ahogy azt a kísérő okosóráktól várnád, a ZenWatch mutatja a beérkező hívásokat, üzeneteket és más értesítéseket. Emellett néhány új funkcióval is kecsegtet a készülék, úgy mint a választható témák, a Find My Phone alkalmazás (végre senkit nem kell megkérned, hogy csörgessen meg...) és a telefonod kameraképének kezelése távolról. Persze akad néhány olyan lehetőség is, mely kizárólag az Asus saját Android telefonjaival működik együtt.

Az Asus bővebben még a Wellness app működését ecsetelte a bemutatón. Az alkalmazás arra hivatott, hogy mérje a „relaxációs szintedet”, majd pedig tippeket ad ahhoz, hogyan növeld az elért eredményt, mely a teljes nyugalomhoz vezet. Ezenkívül a sokkal hétköznapibb funkciókkal is bír: lépést és elégetett kalóriákat számol, nyilvántartja a tevékenységek időtartamát, könyveli a pulzusod értékeit és összeveti az edzések intenzitását. Mindezt az Asus által exkluzívan kínált Wellness alkalmazás fogja össze.

A sajtótájékoztatóan elhangzott, hogy a készülék az angoloknál már karácsony előtt kapható lesz és kevesebb, mint 80 000 Ft-ba fog kerülni, azonban a többi régióról még nem esett említés.

Forrás és fotó: thenextweb.com

Írta: Ambróz Nóra