Jump to content

Így öltözz a kánikulában

2017. 07. 20. 18:13

Ha esik és fúj a szél, akkor kánikuláért imádkozunk, ellenben ha utolér minket a melegfront, akkor enyhülésért sóhajtozunk…

Többek közt ezért is hoztunk mára több inspiráló összeállítást a tikkasztó hőség ellen. 

Rövidnadrágok

Kezdeném is a sort a rövidnadrágokkal, először is mindenképp kerüljétek a farmer rövidnadrágot, hiszen még a vékonyabb farmer anyagban is könnyen bemelegszik a bőrünk és kisebesedhet – az pedig nem túl jó, ugye!?  Tehát anyagok terén válogassatok a vékonyabb, könnyed fajták közül, mint például a vászon. Ami a színeket illeti, kerüljétek a sötétebb árnyalatokat, és helyettük válasszatok pasztell árnyalatokat – lila, menta, sárga és barack, valamint egy fehér chino rövidnadrággal sem tudtok hibázni. Sőt, idén nyáron a kedvenc fürdőnadrágotokban is nyomulhattok az utcákon.
 

Pólók

Következzenek a pólók: a hőségben az egyszerűség a siker kulcsa – épp ezért válasszatok Ti is minél vékonyabb és minél bővebb szabású pólókat. A nem kívánt izzadságfoltok elkerülése érdekében mellőzzétek a szürke darabokat, helyettük válasszatok inkább basic fehér pólókat. Amennyiben a kánikulában is fontos számotokra a divat, a megfelelő darab kiválasztásakor ügyeljetek a trendekre, vagyis vegyetek csíkos, virágmintás vagy épp egy rózsaszín darabot. Majd elfelejtettem, a könnyebb súlyú pamutokat és a lenvászont részesítsétek előnyben!
Idén nagy népszerűségnek örvendenek az ujjatlan pólók is, de nem az idehaza közkedvelt feszülős atléták, hanem a vezető márkák által kreált oversize szabású darabok. Amiért olyan népszerű lett az ujjatlan póló, az talán az, hogy szinte bárhová felvehetitek a nap folyamán – és garantáltan elkerülitek az izzadság foltokat is. Válasszatok minél feltűnőbb darabot!
 
(Forrás: fashionfave.hu / kép: fashionbeans)