Az angol tattoo szó Tahiti tatu(nyomot hagyni) szóból ered. Régen a törzsi hovatartozást, rangot és életkort volt hivatott jelképezni. Ma már viszont inkább önkifejezési eszköz és divat lett belőle.

A 19. és 20. században tilos volt tetováltatnia magát egy embernek, mégis első sorban a börtönökben a bűnözők tetováltatták magukat, saját kis eszközeikkel. Aztán múltak az évek és az ipar felendült, megjelentek az első kozmetikai tetoválások, majd szépen lassan megint hovatartozást kezdett el szmbolizálni. Gondoljunk csak bele, hogy a japán jakuzák sem véletlenül voltak tetőtől-taplig kivarrva.

A tetoválás egy kis gép segítségével készül, melyben "egy" tű helyezkedik el. Ez igazából nem egy darab tű, hanem több tucat egymás mellé forrasztva. Ezzel a kis géppel, mely nagy sebességgel mozgatja a tűt le és föl, viszik be a festéket a bőrréteg alá. Ára függ a felhasznált festéktől, az elkészülési időtől illetve a bőrfelület nagyságától egyaránt.

Régen csak fekete tinta létezett, de ma már a szivárvány minden színében lehet kapni és lehet tetoválást készítettni. A szín intenzitása nagyban függ a bőr színétől és attól, hogy milyen festékről beszélünk.

Tévedés ne essék, a tetoválás fáj. Vannak testrészek, melyek tetoválása főként fájdalmas. Ezek leginkább azok, ahol vékony a bőr illetve ahol túl közel van a csont. Ezekre a területekre kétszer is gondoljuk meg, hogy akarunk-e tetováltatni és ha igen, akkor ne ezt válasszuk első alkalomnak.

A tetoválást amúgy is komoly megfontolásnak kell megelőznie, hiszen amit magadra tetováltatsz az ott marad egy örök életre. A szalonokban általában meg is kérdezik, hogy mennyire vagy benne biztos, vagy mióta gondolkodol rajta és a lelkiismeretes mesterek nem is csinálják meg, ha túl kevésnek ítélik meg az időt.

Forrás és fotó: tetovalasatlasz.net

Írta: Molnár Adrienn