Marcello Lippitől van ez az idézet, aki elég jól ismeri Pirlót, hiszen a Juventusnál és a válogatottnál is edzette, Olaszországgal közösen nyertek világbajnokságot 2006-ban. Egyik kedvenc Pirlo-idézetem is a vb-hez köthető, konkrétan a franciák elleni döntőhöz.

„Nem érzem a nyomást. A döntő napján délután aludtam, majd a PlayStationön játszottam. Este bementem a stadionba és világbajnok lettem.”

Vagyis Pirlo nem az a parázós fajta, de ez megállapítható a játékából is. A pályán nagyon nehéz volt zavarba hozni, a már lehetetlennek tűnő helyzetekből is képes volt egy-egy passzal kijönni. Persze könnyű volt neki, a technikája és a látása is kivételes, nem véletlenül tartják minden idők egyik legjobban passzoló középpályásának.

Pályafutását a Bresciában kezdte, már 16 évesen bemutatkozott a Serie A-ban, majd az Interhez került, de képtelen volt az áttörésre, ritkán játszott, kölcsön is adták, a Bresciához került újra, ahol többek között Roberto Baggióval volt csapattárs, és ilyen jól megértették egymást.

Az Interben nem volt helye, 2001-ben a városi rivális Milanhoz került, a transzfert vélhetően nem egyszer bánta meg az Inter vezetősége, mert Pirlo az AC Milanban kiteljesedett, az elkövetkező 10 évben mindent megnyert a csapattal. Bajnokok Ligáját és Scudettót is kétszer, 2006-ban pedig világbajnok lett. Alapember volt, posztján a világ egyik legjobbja, mégsem volt soha a csapat aktuális sztárja. Egyrészt mert a sajtó számára viszonylag érdektelen volt, másrészt nem ő lőtte a gólokat. Ettől függetlenül roppant fontos volt a Milan és a válogatott számára is. Visszavont irányítóként tulajdonképpen ő adta meg a csapat játékának a ritmusát, a legtöbb támadás tőle indult, az ő hatástalanítása volt az ellenfél egyik legfőbb feladata.

32 évesen eléggé meglepő módon a Juventushoz került, és jó bor módjára az idő előrehaladtával még jobb lett. Négy bajnokságot, két kupát nyert, a Bajnokok Ligájában pedig csak a Barca állította meg a Juventust.

Az elmúlt két évben az MLS-ben, a New York Cityben játszott, és időnkét azért látszott, hogy az amúgy sem gyors rohadt lassú Pirlo még inkább belassult. A döntése tehát időszerű, azt mondta, a teste már nem bírja az edzéseket, ezért érzi úgy, hogy itt az ideje befejezni.

A testbeszédét, a mimikáit látva talán azt gondolhatod, hogy roppant unalmas fasziról van szó. Pedig a maga módján vicces, szórakoztató jelenség. Ezt ezzel a két idézettel igazoljuk.