Finnországot három tényező segítette a cím megszerzésére: a haladó munkaszervezés, az oktatás és a családbarát környezet. Valamiért ők ezt egyáltalán nem érzékelik. Frank Martela, jóllétkutatással foglalkozó finn filozófus kicsit jobban kifejtette, mi lehet az eredmény furcsasága népe számára. Az ENSZ boldogságkutatását egy rövid lakossági kérdőív előzi meg, ahol a saját jóllétüket kell osztályozni, majd ehhez hozzáadják az egy főre jutó GDP -t, az addigi ismeretek szerint várható élettartamot és a korrupció meglétét illetve hiányát, valamint a szociális hálót. Ezeknek az eredményeknek az összefésülése alapján rangsorolják végül az országok boldogságát.
Bár Finnországban tényleg stabil az anyagi helyzete a családoknak, a várható élettartam is magas az a kérdés elmaradt, hogy mennyi pozitív hatás éri a lakosságot. A finnek alapból egy olyan nép, amely az érzelmeket nem nagyon mutatja ki. Ha mosolyogsz az utcán, részegnek vagy őrültnek néznek, utálnak idegenekkel beszélgetni, ünnepnapja van a kudarcnak. Szóval ők ilyenek. Ezen felül, bár társadalmilag minden rendben, sokkal hajlamosabbak a depresszióra.
Ha arról kell beszéljünk, hogy globálisan kik a legjókedvűbbek, egyértelműen a latin-amerikai országok jutnak eszünkbe, pedig ott súlyos szociológiai problémák uralkodnak, a magas bűnözési ráta, a drogok és a gengszterekről pedig még hihetetlenebb a dolog. Ha pedig azon tanakodnak a szakemberek, hogy melyik nép érezheti azt, hogy van értelme a létezésének, akkor a legvallásosabb országok, többnyire az afrikai régióból Togo és Szenegál vezeti a ranglistát, pedig ott sem minden fenékig tejfel.
A boldogság relatív!
– írja Martela a magyarázatában.
