Jump to content

Tanács egy volt SEAL-parancsnoktól

2017. 12. 31. 22:36

Jocko Willink az utóbbi időben rengeteg jó tanácsot kiosztott, néhányat ezek közül mi is megosztottunk. Az egykori kommandós elmondta például, hogyan kellene kezdened a reggeleket, na meg azt is, hogy melyik az a négy gyakorlat, amivel simán kigyúrhatod magad.

Ezúttal az önvédelemről ejtett néhány szót, amivel kapcsolatban korábban már kifejtette, hogy leginkább a brazil jiu-jitsut tudja ajánlani. Jocko szerint azonban csupán azért van szükség az ilyen jellegű tudásra, hogy egy esetleges támadót le tudjon szerelni, majd el tudjon menekülni a helyszínről, hiszen a legjobb védekezés mindig a futás.

Hogy miért? Az alábbi videóban ezt szépen levezeti az egykori Navy SEAL-parancsnok:

Ahogy az a szavaiból kiderül, elsősorban azért nem érdemes beleállni egy bunyóba, mert soha nem tudhatod, hogy a másiknak van-e fegyvere, vagy esetleg 3-4 barátja, akik azonnal ott fognak teremni mellette. Ha ugyanis van neki, akkor a legrosszabb esetben az is előfordulhat, hogy megkéselnek vagy egyszerűen lelőnek, erre pedig senki nem vágyik, amikor péntek este elindul szórakozni.

Ha pedig szerencséd van és nincs nála fegyver, és mondjuk sikerül alaposan megverned – például eltörni a kezét vagy az orrát – akkor sem jársz túl jól, hiszen elvihet a rendőrség, pert akaszthatnak a nyakadba, a végén pedig egy rakás pénzt fizethetsz.

Persze előfordulhat éppen olyan szituáció is, amikor muszáj megvédened magad vagy a családodat, ilyenkor jöhet jól, ha ismersz néhány önvédelmi fogást.

(Forrás: player.hu, youtube)