Jump to content

Még egy érv az alkohol ellen

2021. 07. 17. 12:33

Csak egy újabb érv a rendszeres piázás ellen.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási szervezetének (IARC) szakértői bizottsága azt a végtelenül szomorú, ám korántsem meglepő megállapításra jutott, hogy a tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy 4%-a köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz. 

Különösen magas, 6% a becsült arány Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában, míg a legalacsonyabb Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában.

A diagnosztizáltak között elsősorban az alkoholt nagy mennyiségben fogyasztókat találtak, az eseteknek 14%-ában viszont mérsékelt alkoholfogyasztókat is – utóbbi napi 20 gramm alkoholt jelent, tehát nagyjából két kis pohár bort vagy egy fél liter sört.

The Lancet Oncology című tudományos lapban bemutatott tanulmány szerint az alkohol károsítja az emberi DNS-t és befolyásolja a test hormonháztartását, ami hozzájárulhat a rák kialakulásához – különösen gyakori az alkohollal összefüggésben a nyelőcső-, a májrák, valamint nőknél a mellrák.

A tanulmány becsült értékekkel dolgozott. A koronavírus-járványnak az alkoholfogyasztásra és a jelentett rákos megbetegedésekre gyakorolt hatását nem vonták be az eredménybe. 

 

(Forrás: player.hu / fotó: pixabay.com)