Jump to content

Többet iszunk ha hideg van

2021. 06. 23. 12:00

A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra. Azaz a nagy, téli hidegben jobban csúszik a stampedli, jó a depresszió ellen, arról nem is szólva, hogy beszeszelt állapotban a hideg se csíp meg bennünket. Az istenadta nép már jóval az amerikai kutatók előtt tudta ezeket! 

A Pittsburghi Májkutató Központ vezető munkatársaként dolgozó Ramon Bataller és kollégái 193 ország adatait felhasználva mutatták ki, hogy az éghajlat világszerte szerepet játszik a fokozottabb alkoholfogyasztásban és a májzsugorodás gyakoribb előfordulásában.

Na meg azt, hogy az alkohol fogyasztása összefüggésben áll a depresszióval, amely jóval gyakoribb kevés napsütés idején. A Hepatology című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adatainak felhasználásával készült.

– mondta Peter McCann, a skóciai Castle Craig addiktológiai központ munkatársa. Hozzátette: az időjárással összefüggő alkoholfogyasztás ráadásul közvetlenül befolyásolja a májbetegségek legsúlyosabb fajtája, a májzsugorodás kialakulásának esélyét, amely májelégtelenséghez és halálhoz is vezethet.

A skót szakember szerint mindezek fényében a téli hónapokban szigorúbban kellene szabályozni az alkoholreklámokat. A WHO mindeközben hétfőn ismerteti Edinburgh-ban az európai alkoholfogyasztási szokásokra vonatkozó legfrissebb adatokat. A mutatók szerint az alkoholfogyasztás mértéke továbbra is magas, és a felnőtt férfi lakosság csaknem felére jelentenek kockázatot az ártalmas alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő rövid és hosszú távú egészségi, valamint szociális problémák.

(Forrás: player.hu / fotó: pixabay.com)