Jump to content

Stresszmentesítsd a mindennapjaid

2021. 04. 29. 12:51

A problémáidat ugyan nem szüntetik meg, de segítenek, hogy jobban érezd magad.

Mégis hogyan lenne elkerülhető a stressz? Sehogy, a stressz ugyanis az élet velejárója, hiszen mindig lesznek nehezebb napok, időszakok és kihívások, amiket meg kell ugrani, az egyetlen változó az élet egyenletében a te hozzáállásod. Tudatosan építkezve viszont a stresszt is meg lehet tanulni kezelni.

Az utóbbi időben többször is írtunk arról, hogy az emberek hiába várják a varázspirulát, amitől boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek. Valójában az olyan egyszerű és elérhető dolgok, szokások lehetnek ebben az örök küzdelemben segítségedre, mint például a séta, a meditáció vagy a hála.

A látszólag apró döntések és szokások összeadódva egy olyan mentális pajzsot hoznak létre, ami ellenállóbbá tesz a mindennapok kellemetlenségeivel szemben. Kilenc olyan teljesen hétköznapi módszert hoztunk, amelyek ugyan a problémáidat nem szüntetik meg, de segítenek, hogy jobban érezd magad!

Építs várat. Vagy babaházat a lányodnak, vagy lényegében bármit. A barkácsolás, a kreatív feladatok segítenek elvonni a figyelmed a problémákról, mivel teljesen újfajta koncentrációt és gondolkodást igényelnek. Ha valamilyen újba vágod a fejszéd – a szó szoros vagy átvitt értelmében -, az új síkra tereli a gondolkodásod, és utána akár a meglévő problémáidra is könnyebben találsz megoldást a friss szemléletnek köszönhetően. Tudományosan is bizonyították a kreatív tevékenység jótékony hatását: az Art Therapy magazinban megjelent 2016-os tanulmány arra jutott, hogy már 45 perc után csökken az ember kortizol hormon szintje – amit stressz hormonként is emlegetnek a köznyelvben -, mivel aktiválja a szervezet megküzdéshez szükséges erőforrásait. Egyrészt szükség van rá az életben maradáshoz, de a folyamatos magas szintje hosszú távon káros hatással van a szervezetre.

Abban az esetben, ha gyakran úgy érzed, elfogy a levegőd vagy nyomás van a mellkasodban, megoldás lehet a légzés tudatossá tétele különböző gyakorlatok segítségével. Találsz erre anyagokat már az interneten, vannak meditációs alkalmazások, és tanárok is a segítségedre lehetnek. A Michigani Egyetem például az alábbi légzési gyakorlatot ajánlja az ellazuláshoz, amit pursed-lips breathingként ismernek, és gyakran használják az orvosok, ápolók, fizikoterapeuták és légzésterapeuták légszomj esetén.

  • Tedd az egyik kezed a mellkasodra, a másikat a hasadra, közvetlenül a bordáid alá.
  • Vegyél mély levegőt az orrodon keresztül, és hagyd, hogy a hasad felemelkedjen a kezed alatt.
  • A levegőt szorosan összezárt ajkakon keresztül engedd ki. Ilyenkor érzed, ahogy a kezed visszasüllyed a hasadon. Használd ezt a kezed, hogy kinyomd a levegőt.
  • Ismételd meg ezt 3-10 alkalommal.
(Forrás: szevaszfaszi.hu / fotó: pixabay.com)