Vegyes a kép, szó szerint, mert rengeteg ábra, diagram, piktorgram, miegyéb tarkítja a könyvet. Meggyőző a rengeteg hivatkozás, vagyis a szerzők (Diane McIntosh pszichiáter, illetve Jonathan Horowitz pszichológus) alapos munkát végeztek, a könyv állításai komoly tudományos alapokon nyugszanak, és kicsit mi is beleláthatunk a neurotranszmitterek és szinapszisok különös világába.
Az altémák kétoldalanként váltják egymást, ezért néha azt éreztük, a kevesebb több lett volna: akadnak fejezetek, amiből csak annyit tudunk meg, amit józan ésszel is bőven ki lehet találni.
A kedvetekért pedig a rengeteg fejezetből kiemelünk hármat, ami tutira érdekel majd benneteket!
Szex
Ezen az oly fontos területen van egy sajnálatos paradoxon: a szex oldja a stresszt, csak éppen nem kívánjuk a szexet, amikor stresszesek vagyunk. Ebből aztán egy „ördögi kör” kerekedhet a könyv szerint: stresszesek vagyunk, nem kívánjuk a szexet, nem érezzük magunkat kívánatosnak, amitől még stresszesebbek leszünk, stb, stb. Akár egy jóféle depresszió is kialakulhat ebből, és hát igazán ütős tanácsokkal nem is szolgál a könyv. Felmerül viszont egy nagyon is gyakorlatias ötlet:
kezdjük el és kész.
Azaz nem kell semmiféle hangulatra várni, kezdjünk csak bele, aztán jön a vágy magától, akár MÁV: késik, de azért csak odaér, na.
Alkohol
A mérsékelt ivók valójában kevesebbet stresszelnek, mint az antialkoholisták – jelenti ki a könyv nagy örömünkre. Innentől viszont inkább csak a módszert boncolgatja, amivel megfejthetjük, hogy nagyivók vagyunk vagy sem.
Talán ez az a fejezet, amitől jóval többet vártunk, minthogy óriási szakirodalma lehet: összefüggéseket stressz és ivás közt, illetve módszereket, ahogy kezelni lehet az alkoholproblémákat. Ez utóbbiak egy rövid felsorolás formájában megjelennek, de elég bárgyún: fogjunk össze a barátokkal; igyunk kisebb adagokat a szórakozóhelyeken; tartsuk észben az előnyöket; a legviccesebb pedig a lista vége:
