Nem véletlenül vált szállóigéve a közbeszédben az antropológiai tény, miszerint az ember társas lény, a közvetlen és rendszeres interakció pedig lételemünk. Ha keveset vagyunk más emberek társaságában, boldogtalanabbak, sőt betegebbek is leszünk – és ez nemcsak városi legenda vagy népi hiedelem, számos kutatás is alátámasztja. Életünk digitális dimenzióba helyezése azonban radikálisan átírta a társas tevékenységek jellegét, így a testi és lelki egészségünkre is befolyással van. Mi hát a megoldás? Egy ebéd a barátokkal!

Egy év elején publikált kutatás arra a nagyon banálisnak tűnő, mégis logikus megállapításra jutott, hogy minden más tényezőt maguk mögé utasítva, az egyedül elköltött étkezések a boldogtalanság legjelentősebb indikátorai –tehát egy ebéd a barátokkal minden problémát megoldana?

Közös evés = endorfin

Nemcsak mentálisan, de biológiailag is úgy vagyunk huzalozva, hogy a más emberekkel eltöltött idő pozitív hatással legyen ránk, nem véletlen, hogy folyamatosan keressük egymás társaságát. Barátkozunk, sportolunk, együtt ebédelünk, összeházasodunk, bulizunk – a szociális interakciók palettája végtelen, és minden alkalommal megismételhetetlen. A közös étkezés – akárcsak az őseink esetében több ezer évvel ezelőtt – egy közösségi élmény, ahol megerősödik az összetartozás érzése. Bár egy kis dugi nasi vagy a sebtében bekapott szendvics ebédre két megbeszélés között még nem utal semmilyen „elváltozásra”, a kutatók egy 8250 brit felnőtt körében elvégzett vizsgálat alapján arra jutottak, hogy azok, akik mindig egyedül esznek, a boldogság indexen 7.9 ponttal kevesebbet érnek el, mint a nemzeti átlag. Ez azonban csak egy, a számos kutatás közül, amely a közös evés és a boldogság közötti korrelációt támasztja alá – bár valószínűleg ezt sokan kutatás nélkül is meg tudtuk volna erősíteni. Tavaly az Oxfordi Egyetem kutatása bizonyította, hogy minél többet eszik valaki másokkal, annál boldogabbnak érzi magát és annál elégedettebb az életével.

Azt, hogy tulajdonképpen mi is áll ennek háttérében, a tudósok sem tudják biztosan. Annyi azonban bizonyos, hogy pszichológiai szempontból egyszerűen boldogabbá tesznek a barátok. „Az asztal körüli tevékenységek remekül ingerlik az endorfintermelő-rendszert, amely az agynak a fájdalom feldolgozásáért felelős része. Az endorfin egy opiát, kémiailag a morfiumhoz hasonló – emelkedett hangulatba kerülsz tőlük. Ezt kapod a közösségi interakcióktól, beleértve a hátveregetést, ölelést, simogatást” – magyarázta Robin Dunbar, az Oxford Egyetemen végzett kutatásban résztvevő pszichológia professzor.

Az ép mentális egészség lenne az ép test kulcsa?

A közvetlen, ember-ember kapcsolat túlzás nélkül élet-halál kérdése. Dr. Nick Lake pszichológus, a Sussex Partnership NHS Alapítvány igazgatója szerint a fizikai és mentális betegségek egyik előrejelzője a magány. „Az emberek számára ez egyértelmű, ha a mentális állapotukra gondolnak, az eredmények azt mutatják, hogy ha valaki hosszú időn át magányos és el van szigetelve másoktól, sokkal nagyobb az esélye az olyan betegségek kialakulásának, mint a szívkoszorúér-betegség vagy a rák. Majdnem olyan nagy rizikó faktor, mint a dohányzás.”
Erre világít rá az a metaanalízis, amely olyan kutatásokat elemzett, ahol azt vizsgálták, mely tényezők segítenek abban, hogy a szívroham után 12 hónappal életben maradjanak. A végeredmény megdöbbentőnek mondható, hiszen két dolog segítette leginkább a felépülést: a minőségi baráti kapcsolatok magas száma és a leszokás a dohányzásról. „Ehetsz akármennyit, henyélhetsz, alkoholt is ihatsz – ezeknek mind szerény hatása volt az előző kettőhöz képest” – tette hozzá Dr. Lake.

Siri nem tud szeretni

Az ember a legtársaságkedvelőbb élőlény, biológiai szükséglete a szemtől szembeni interakció. A közösségi média és a világháló által megnyitott új kommunikációs formák inverz hatásairól folyamatosan olvashatunk – a világhálón és a közösségi médiában -, de hogy ez nemcsak az innováció elleni maradi károgás, ahhoz a Michigani Egyetem egy tanulmánya szolgál tudományos bizonyítékként: a közvetlen kontakt szöveges üzenetekre, emailekre, és emojikra cserélése akár meg is kétszerezheti a depresszió kockázatát. A képernyő nem tud megsimogatni, átölelni, a szemedbe nézni. Közben arra is fény derült, hogy azok mutatják a depresszió tüneteit a legkevésbé, akik hetente legalább háromszor találkoznak a barátaikkal vagy a családjukkal. Akár már egy „jó téged látni” félmondat is felemelheti a másik kedélyállapotát, míg a képernyőn érkező szívecskék hada sem képes arra stimulálni az agyat, hogy endorfinban ússzon.

„Az elmúlt évtizedekben végbement változás hatására egy plasztikus társadalommá váltunk. Mindenki színészkedik, hogy a legjobb énjét mutassa a külvilágnak. Ez azonban nem valós, így sokan haszontalannak vagy értéktelennek érzik magukat. Azt gondolják, nem olyan vonzóak, túlsúlyosak, és nem barátságosak” – összegzi a közösségi média pszichológia vetületeit Paul Gilbert pszichológus, az együttérzésen alapuló terápia megalkotója. „Az emberek elfelejtik, hogy a szeretet nemcsak arról szól, hogy a jó dolgokért szeretjük a másikat, hanem a nehézségekért, a rosszért is.”

Összességében a kutatók az emberi természet legalapvetőbb, legelemibb vágyát vetették papírra tudományos bizonyítékokkal megspékelve: a más emberek iránti kötelék kialakítása, a közösség érzése, amit semmilyen alkalmazás vagy „élethű” virtuális élmény sem tud pótolni.