Jump to content

Nagyon rossz a levegő

2020. 09. 11. 12:59

Annyira, hogy minden nyolcadik ember halálát ez okozza.

 

Az Európai Unió környezetvédelmi hivatala (EFA) előállt legfrissebb „az egészség és a környezet nagy léptékű értékelésének” tartott jelentésével, amiből az a sajnálatos dolog derül ki, hogy nyolc halálozásból egy a légszennyezéshez köthető.

A levegő- és zajszennyezés, a rossz minőségű víz és a vegyi anyagokkal való érintkezés pedig az összes halálozás 13%-ában játszott szerepet.

Csak az EU-ban a légszennyezés évente 400 ezer ember halálát okozza (ez világszinten több millió embert jelent a WHO szerint), a hangszennyezés pedig 12 ezer ember idő előtti halálában játszott szerepet, míg a további halálozások az extrém időjárási jelenségekhez, többek között a hőhullámokhoz köthetők.

Az EFA jelentése azt is feltérképezte, mely közösségeket érint a probléma.
A szegényebbeket aránytalanul jobban sújtja a légszennyezés és az extrém időjárási jelenségek, köztük a hő- és hideghullámok. Ez összefügg azzal, ahol élnek, dolgoznak és tanulnak, melyek gyakran hátrányos helyzetű városrészek, forgalmas közutak közelében.

ITT tudod valós időben nézni a világ légszennyezettség-mértékének alakulását.

„Az emberek többféle kockázatnak vannak kitéve, ezek összeadódhatnak, és egyes esetekben több is károsítja egyszerre az egészséget”

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerint a légszennyezés áll a stroke-os, tüdőrákos és szív- és érrendszeri eredetű halálok egyharmadának a hátterében, míg a környezeti zajártalom a vérnyomás és a stresszhormonok szintjének emelésével járul hozzá a szívbetegségekhez.

Az EFA szerint sokat segíthet a dolgon, ha elsőbbséget élveznének a „zöld és kék területek”, mert ezek hűtik a városokat a hőhullámok idején, enyhítik az áradásokat, csökkentik a zajszennyezést és támogatják sokféle faj fennmaradását.

 
(Forrás: player.hu / fotó: pexels.com)