Ha lenne lehetőségem az újrakezdésre, most biztosan másként csinálnám – amilyen sokszor jön elő a gondolat, általában olyan ritkán követi jelentős változás. Orbán Gergely nem várt évtizedekig tétlenül. Az egyetemi padot egy időre a vállalkozói lét iskolájára cserélte. Jelenleg öt cég operatív vezetője, ebből kettő saját vállalkozás, tavaly novemberben pedig a VOSZ történetének legfiatalabbjaként elnyerte a Vállalkozók Országos Szövetségének az Év Vállalkozója díját. Orbán Gergely mindössze 25 éves és meggyőződése, hogy a motiváció nem jön magától, neked kell érte menni.
A motiváció általában nem „jön”, hanem „mi megyünk érte.” Viszont előtte még van egy lépés, ugyanis célok nélkül motiváció sincs. A célok pontos meghatározásához véleményem szerint két út van, a megoldás pedig valahol a kettő között félúton.
Az egyik, amikor még nem tudod, hogy mit szeretnél a jövőben elérni, csak abban az egyben vagy biztos, hogy a mostani állapotból ki kell mozdulnod – sokáig én is ebben a cipőben voltam. Akár üzleti szempontból, akár a magánéletet illetően, de úgy érzed, valamilyen szempontból nem a helyeden vagy. A felismerés és a változás irányába történő első lépésre való hajlandóság között azonban óriási szakadék van.
A másik út, amikor a végső célt egyértelműen meghatározod. Anyagi függetlenség, szép ház, autó, boldog és szerető család – vagy valami ilyesmi. Ennek a verziónak is megvannak a hátrányai, mert nem biztos, hogy az egyértelműen meghatározott cél az adott helyzethez képest valóban reális célkitűzés, az út pedig, amin haladsz baromira nem oda fog vezetni öt vagy tíz éven belül. Így akár évtizedekig is dédelgethetsz egy álmot abban a hitben, hogy mindent megtettél érte – miközben csak sodródtál az eseményekkel.
A megoldást tapasztalatom szerint valahol a kettő között kell keresni. Miután megvan a pontos cél, amit bármelyik pillanatban képes vagy vizualizálni, jöhet a konkrét lépésekre lebontott terv. Ezután pedig jön a kőkemény munka, amit nem lehet megspórolni. Dolgozni, fejlődni kell, törekedni kell a kapcsolatépítésre és persze mindeközben az egészség testi, lelki és szellemi szinten való megőrzésére. Ha megvan a terv, jöhet a következő fejezet, hogy a végén az álom ne csak a fejedben létezzen.
Gyakran érzem azt beszélgetések közben, hogy „ez csak kifogás”. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan jönne is rá a válasz: „nem az, hiszen neki szerencséje volt, neki meg több pénze volt, ő meg jómódú családból jött, annak pedig egész egyszerűen csak jobban megy”. Vagy kicsit más kontextusban: „azért mert esik az eső” vagy „de hát most hétvége volt” és „mégis mikor lett volna rá időm”… A felelősség áthárítása az egyik legkönnyebb dolog. A téves gondolatmeneten pedig csak szemléletváltással lehet változtatni.
Kinek is magyarázod, hogy miért nem megy valami? A főnöködnek? Az üzlettársadnak? A barátaidnak vagy a családodnak? Részben lehet, de elsősorban saját magadnak. A megoldandó feladat egészen 99 százalékáig képesek vagyunk tagadni és a könnyebb, menekülő utat választani: a kifogásgyártást.
Fordítsuk meg kicsit a dolgot: Kit nevezünk kitartónak? Azt, aki akár több kudarc esetén is megy tovább és (jó esetben) eléri a célját. A legnagyobb különbség a kitartó/megoldó szemlélet és tagadó szemlélet között a kudarcok száma. Van, akinek három alkalommal sem sikerült a megoldás, ezért úgy dönt, hogy „ezt nem lehet megcsinálni”. És van, aki a tizenötödik próbálkozásig sem adja fel. Így lesz egyre ügyesebb, kreatívabb, körültekintőbb. Akinek pedig végül sikerült az vajon mit mond? Valószínűleg semmit, mert már a következő feladatot csinálja.
A kétféle szemlélet a próbálkozások után elért eredménynél válik szét igazán. Teljesen mindegy, hogy hányszor próbálkoztál, teljesen mindegy, hogy kinek és milyen magyarázattal álltál elő, ami miatt nem sikerült. A végén egyetlen kérdést érdemes csak feltenni: sikerült-e elérni a célod?
