Jump to content

Így állnak a lakásárak

2020. 06. 29. 13:42

A járványhelyzetben hirtelen mélybe került a lakáspiac, március utolsó és április első napjaiban volt a legjelentősebb visszaesés. Akkor a keresések száma 20-40 százalékkal, az érdeklődések száma 60-70 százalékkal maradt el a tavalyitól – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az átlagos havi adatokból az látszik, hogy a keresések száma májusban már 33 százalékkal, júniusban pedig 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Az érdeklődések viszont a korábbi mínuszok után csak júniusban kerültek pluszba, az éves növekedés ebben a hónapban 7 százalékos volt.

Balogh László szerint az eladó lakások és házak iránti kereslet éves szintű növekedése csalóka lehet, mert 2019 nyarától kezdve az érdeklődések száma a korábbi évekhez képest 15-20 százalékkal alacsonyabb volt, akkor kezdett ugyanis megtorpanni a lakáspiac. “Tavaly nyáron jelentek meg a kiemelkedő kamatozású lakossági állampapírok, ami lényegében elszipkázta a befektetőket az évről évre egyre magasabb árakon pörgő lakáspiacról. Hiába nőtt idén júniusban minimális mértékben az érdeklődések száma tavalyhoz képest, ez a gyakorlatban mégsem jelent sokkal több érdeklődőt és adásvételt. Mindössze annyi történt, hogy a viszonyítási alap lett sokkal kisebb, illetve erre az alacsonyabb szintre esett vissza tartósan a lakáspiaci kereslet”.

Az ingatlan.com legfrissebb felmérése szerint az látható, hogy egyre inkább növekszik az olló a vásárlási kedv és a tényleges kereslet fizetőképessége között. Egyre nagyobb szakadék tátong az eladók és vevők között, a kínálati oldal ugyanis még nem alkalmazkodott a valós kereslethez. Sok tulajdonos még a lakáspiac korábbi lendülete alapján árazza eladó lakását, és ezek értékét nem igazították a kisebb kereslethez és a vásárlók fizetőképességéhez. A lakáskeresőkből pedig csak akkor lesznek tényleges vevők, ha a tulajdonosok lejjebb viszik a kínálati árakat” mondta erről Balogh László.

A lakáseladók jelentős része valószínűleg azt sem veszi figyelembe, hogy a KSH hivatalos adatai alapján az ingatlanárak már a tavalyi év végén csökkenésnek indultak, amire “rátett egy lapáttal’ a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság is.
A szakértő szerint azonban még korai lenne azt mondani, hogy a járványhatás véget ért, a gazdaság újraindulásától, a munkanélküliség és a fizetések alakulásától függ ugyanis, hogy a lakáspiacon milyen hetek, hónapok várhatóak. Egy dolog azonban biztosra vehető: a koronavírus-járvány következtében a kereslet fizetőképessége általánosságban nem növekedett.

(Forrás: szevaszfaszi.hu / fotó: pixabay.com)