Jump to content

A kék szeműek ősei

2020. 06. 26. 14:25

A kék szemű emberek egyetlen ős leszármazottai a tudomány emberei szerint.

Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék - szól a nóta. De, hogy hogyan is lett az embereknek kék szemük, annak titkát a dalnál jóval kevesebben ismerik. A tudomány emberei már tudják, mikortól és pontosan kitől indulhatott el ez a tetszetős genetikai módosulás.

Kék szeműek génállományát, rokonok közös genetikai vonásait vizsgálgatva indultak el, és egészen messze jutottak a kérdésben, hogyan is alakult ki a kék szem.

Egyetlen közös ős

A vizsgálódások eredményeként kutatók arra jutottak, hogy valahány kék szemű ember él is a világon, ők mind egyetlen ős leszármazottai. Bár döbbenetesen hangzik, a tudomány emberei még azt is meg tudták mondani, ki volt ez a bizonyos ős: 6-10 ezer évvel ezelőtt élt, férfi volt, és európai.

Addig, míg ő világra nem jött, az összes ember, aki a Földön élt, valószínűleg barna szemű volt. Amikor azonban ez a bizonyos férfi megszületett, génjei közt elsőként hordozta az OCA2-nek nevezett gént. A gén hatására az emberi szervezetben a pigmenttermelődés jóval alacsonyabb lesz.

Évszázadok teltek el, mialatt egyre több ember született a barna szem különböző, világosabb árnyalataival, mint a mogyoróbarna, majd zöld és szürke színű szemmel. A folyamat végül a kék szemig vezetett. 2006-ban spanyol régészek találtak egy nagyon jó állapotban maradt kőkori testet, melyben felfedezték a HERC2 névre keresztelt gént. A testet alaposabban megvizsgálva a kutatók rájöttek, hogy az mind a mai afrikai, mind a mai skandináv populáció génjeit magában hordozta. Az egyedi mix eredménye egy viszonylag sötétebb bőrű, sötétebb hajú, de kék szemű illető lehetett, azaz a tudomány emberei fellelhették az első embert, akinek ismeretesen kék szeme volt, minden ma élő kék szemű ősét.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)