Május tizennyolcadikát a legtöbb budapesti úgy várta mint egy tavaszi záport a természet több havi szárazság után. Kiszabadultunk karanténbarlangjainkból, hogy az elmúlt hónapokban elsivatagosodott fővárost most újra virágba borulva köszöntsük és illendőképp meglocsoljuk pár finom itallal. Sokakkal együtt én sem vártam sokat és már hétfőn este találkoztam néhány, hónapok óta nem látott jóbarátommal egy óriási belvárosi kerthelyiségben. Sosem voltam még boldogabb, hogy kapok egy alsópolcos rumból készült, túlcukrozott koktélt. És ilyen opálos szemmel sem néztem még, hogy csapolnak nekem egy sört.

Akárhová pillantottam, csak örömtől csillogó szemű, vigyorgó társaságokat láttam magam körül. Mindannyiunkat összekötött ez a felszabadultság: olyan érzés volt ez az első, minden vendéggel valahogy közössé váló este mint egy focimeccs utáni katartikus győzelmi mámor. Megcsináltuk, vége, újra együtt vagyunk! Budapest Strong!

És ki figyel ilyenkor az olyan nüanszokra, mint az árazás vagy a szabályok betartása? Egyszerűen örültünk, hogy kint lehetünk és újra összekoccannak a poharak, ahogy köszöntjük egymást és a fővárost. Az első estének épp ilyennek kellett lennie és pont így volt tökéletes.

Azután teltek a napok és eljutottam több különböző helyre is a héten Budapesten. Az első, vakító mámor elmúltával pedig elkezdtek feltűnni a változások a járvány előtti és utáni budapesti vendéglátásban – a pozitívumok, a negatívumok és az általánosan vett hülyeségek egyaránt.

Távolságtartás: nincs és nem is lehet

A kétméteres távolságtartás nem határos a lehetetlennel, hanem lehetetlen. Éppen ezért hülyeség is erőltetni, mert tényleg kivitelezhetetlen. Egész egyszerűen közelebb csúsznak az asztalok (ha már eleve nincsenek is közelebb), az emberek egymást súrolva haladnak el a bárpultig vagy a mosdóig, előbbinél pedig egy idő után teljes nonszensz betartatni a sorbanállási távolságot (amúgy nem is próbálják betartatni). Akármit is teszünk, egy nyüzsgő teraszon teljesen esélytelen a vendégek közti két méter betartása.

Maszkhelyzet = patthelyzet

Jelenleg a vendéglátóipari egységekben csak a személyzetnek kötelező a maszkhasználat, a vendégeknek pedig csak akkor, ha benti helyiségbe mennek mosdóba. Ezen a héten, akárhol is voltam, csak én viseltem maszkot a mellékhelyiségben. Budától Pestig, kávézótól kocsmáig senki, de senki nem vette fel a mosdóban a maszkot (sőt, a női versenyzők rúzsoztak is a tükröknél, ami maszkban kissé nehezen kivitelezhető művelet lenne).

A személyzetet elnézve a többség valóban hordja a maszkot, azonban gyakran nem húzzák az orrukra, ami így hordva gyakorlatilag teljesen hülyeség – valamint senki nem ellenőrzi, hogy a vendégek a zárt helyiségekben nem húzzák fel a maszkot.