Jump to content

Néha jó a lustálkodás

2020. 05. 01. 17:36

Mindenki szeret(ne) legalább szombatonként sokáig aludni vagy legalább hosszasan fetrengeni az ágyban. Ezzel csak az a gond, hogy gyakran bűnösnek érzi magát az ember tőle, hiszen úgy érezhetjük, hogy elpazaroljuk az értékes időnket. Most egy friss kutatás arra jutott, hogy a hétvégi lustálkodás akár az életünket is megmentheti.

Svéd kutatók tanulmányozták az alvás és a halálozási ráták összefüggéseit, majd az eredményeiket közzétették a Journal of Sleep Research hasábjain. Az már egy korábbi kutatásból kiderült, hogy a 65 évnél fiatalabb felnőttek esetében nőtt az elhalálozás esélye, ha az illető hét közben 5 óránál kevesebbet aludt éjszakánként.

Most azonban kiderült, hogy a hét közben kihagyott alvás valamelyest pótolható a hétvégén.

- írja Torbjörn Åkerstedt, a Stockholmi Egyetem kutatója.

Ezek az eredmények azért is érdekesek, mert eddig inkább azt hangoztatták a szakértők, hogy az alvást nem lehet bepótolni. Most ez a tézis megdőlni látszik. Persze azt azért meg kell jegyezni, hogy a svéd kutatók saját bevalláson alapuló számok alapján tudtak dolgozni, ráadásul az esetleges változásokat nem tudták lekövetni, szóval azért további tanulmányokra és eredményekre is szükség volna.

Végül pedig azt is meg kell említenünk, hogy a túlságosan sok alvás sem egészséges. A kutatók ugyanis azt is megállapították, hogy aki a hét minden napján 8 órát vagy annál többet alszik, annál 25 százalékkal emelkedik az elhalálozás kockázata azokhoz képest, akik 6-7 órát alszanak naponta.

Ezek alapján tehát érdemes lenne belőni a napi 7 órás alvást, vagy ha hét közben csak keveset alszol, akkor azért hétvégén megengedni magadnak a hosszabb szunyát.

(Forrás: player.hu / fotó: pixabay.com)