Volt egy nagy hype az elmúlt évtizedben az európai gazdasági-politikai közbeszédben: a feltétel nélküli alapjövedelem ügye. Ez egy olyan szociális intézmény lenne, amely egy állam minden polgárának alanyi jogon garantálna egy olyan rendszeres pénzbeni juttatást, amit teljesen szabadon költhet el és amiért nem kell tennie – semmit.
Egy ilyen rendszernek számos technikai és gazdasági előnye lenne, ugyanakkor etikailag eléggé aggályos, nehezen fér össze az „aki nem dolgozik, ne is egyék” elvvel. Különösen Magyarországon, ahol még a „munkaalapú társadalom” kormányzati szlogenje is az alapjövedelem intézménye ellen szól. Pedig tényleg nem lenne hülyeség. Főleg nem nálunk, ahol eleve sajnálatosan keveseknek van a rendszeres munkától független jövedelme, profittermelő vagyoni eszköze, felhalmazott, viszonylag likvid tartaléka. Azokban az államokban, ahol kicsit régebb óta zajlik a kapitalizmus építése és kicsit jobban ügyelnek a társadalmi egyenlőtlenségek tompítására, ahol magasabb szintű az öngondoskodás, mint nálunk, talán kevésbé érdekes téma az alapjövedelem, de pont nálunk nagyon is az kellene, hogy legyen.
Ahogy a jelenlegi példa is mutatja.
Most, ahogy a koronavírus terjedése elleni korlátozások egyre látványosabban fejtik ki másodlagos hatásukat, kezd látszani, hogy milyen hasznos lenne, ha minden munkáját vesztett állampolgárunk számára maradna egy biztos jövedelmi elem, ami fedezni képes legfontosabb, alapvető kiadásait. Persze nincs kétségünk afelől, hogy ezekről az emberekről is gondoskodni fog az állam valamilyen formában, de nem lenne sokkal egyszerűbb, gyorsabb, elegánsabb és főleg hatékonyabb, ha ilyenkor be se kéne avatkozni, hanem legalább a tej-kenyér-villanyszámla vonalon nem következne be semmilyen krízis?
Az alapjövedelemnek nem kell akkorának lennie, hogy luxusfogyasztásra is jusson belőle. Nem ebből kell nyaralni menni vagy otthoni medencét építeni. Viszont bürokratikus macera nélkül tudna adni egy olyan létbiztonságot mindenkinek, ami az egyéni pénzügyi válságok vagy a kisebb gazdasági ingadozások idején is biztosítaná az egyén megélhetését, valamint vásárlóereje megmaradását. A makropiaci fogyasztások stabilabbak lehetnének, az egész gazdaság tervezhetőbb, kiegyensúlyozottabb, gördülékenyebb lehetne.
Távlatilag pedig az alapjövedelem adta biztonság abban is segíthet, hogy a legszegényebb rétegek felemelkedhessenek, a segélyek megszerzésére fordított idő és energia inkább a piaci boldogulás irányába tett lépésekre fordítódhassék. Na és persze ha mindenkinek van biztos jövedelme, a leghátrányosabb helyzetű vidékeken is lehet egy stabil, tervezhető keresleti piac. Legalábbis ezt mondják azok, akik az alapjövedelem mellett érvelnek.
És mi szól ellene?
Huszonegy ellenérvet tudunk felhozni. Pontosabban nem mi, hanem Csillag István és Mihályi Péter hoztak fel ennyit egy 2014-es tanulmányban. Akit érdekel a téma, olvassa el, mert a magyar viszonyok melletti bevezetés problémáival foglalkozik és érdekes. Persze ezek az érvek még a koronavírus-járvány és hatásai előtt születtek. Most gyökeresen megváltozott a helyzet. Soha nem látott problémák kezelésére pedig akár be is válhat egy ilyen, komolyabban soha nem próbált eszköz, mint a feltétel nélküli alapjövedelem. Kíváncsian várjuk, előkerül-e ismét a téma a hazai gazdaságpolitikában!
