Azt gondolom, hogy a magyar nyelvnek milliónyi szépsége és alkotó, teremtő ereje ellenére van egy olyan hiányossága, ami miatt az érzéseinkkel összefüggésben néha összetévesztünk illetve felcserélünk dolgokat. A “szeretet” kifejezésére sajnos nyelvünkben nincs elegendő szavunk vagy talán csak nem jól gazdálkodunk azokkal. Tudjuk: szeretjük a gulyást, szeretjük édesanyánkat, a feleségünket, a gyermekeinket, a barátainkat, a kutyánkat. Azzal is jobb esetben tisztában vagyunk, hogy nem úgy szeretjük a feleségünket, mint a gulyást. Nem akarjuk felzabálni, majd a maradékait kihajítani. Habár sajnos mostanában a párkapcsolatok sokszor így működnek. A gyermekekhez fűződő viszony más természetű, az irántuk érzett szeretet is más természetű, mint a feleség, a kutya és a gulyás iránti.

A szerző, az idézett Apa érvelése egyébként pontos és józan. Felismert egy nagyon fontos dolgot: ugyan 24 órában szülő vagyok, de 24 órában férj is vagyok. Apa is vagyok. Igen, egyszerre. S ahogy nem lehet egy nap 24 órát a gyermekekkel tölteni, éppúgy nem lehet elhanyagolni a házasságot 24 órára sem. Ezek csak látszólag széttartó dolgok. Az együtt töltött idő, a másikra és a “kettőnkre” szánt figyelem és energia az igazi záloga a házasságnak. Illetve az kellene, hogy legyen. Minden más csak ez után következik. Igen, még a pénz is. S igen, a gyermekek is. Akik bár az élet egyik értelme, de ha egy házasság tönkremegy, annak ők isszák meg leginkább a levét.

Nem csak a gyermekekkel, hanem a házastárssal töltött minőségi idő is fontos. Ebben az időben egyszerre működnek és a legkedvezőbb metszéspontban találkoznak a pihenés, a másik felé fordulás, a türelem, és az önmagunk rekonstruálásának síkjai. Ez a metszéspont fejezi be a mai, és teremti meg a holnapi napot. Az Ént, a Tégedet, és a Minket, végeredményében a Családot. A minőségi idő végső soron sosem pénzkérdés, de minden pillanatában létkérdés.