Jump to content

Jön a GoPro drón

2015. 05. 29. 21:53

A fejkamerájával az amatőr (és profi) videózást és fotózást megváltoztató cég már drónépítésen töri a fejét, hogy kameráját saját robotrepülőjén tegye még hasznosabbá, ugyanis a jövőt is ebben látja.

Az igazán leleményes fotósok és videósok már eddig is különböző más fejlesztésű vagy saját építésű drónokon használták a GoPro széleslátó lehetőségeit, most viszont a cég saját tervezésű robotrepülőjét is megvásárolhatják. Nick Woodman, a GoProigazgatója szerint a robotkopterekre erősített fejkameráké a jövő, így ebbe az irányba kívánnak terjeszkedni.


A várhatóan 2016 elején piacra kerülő első GoPro drónokat elsősorban hobbifelhasználóknak tervezi a cég. A rivalizálás így is nagy, hiszen a konkurensek között ugyan piacvezető a GoPro fejkamerájával, az eddigi dróntervezők azonban saját kamera fejlesztésén dolgoznak, így nehéz lesz választani a jobbnál jobb dizájnok és modellek között.


A GoPrót azonban nem csak a drónfejlesztés : a cég bemutatott egy olyan eszközt, ami hat darab Hero4 kamerát helyez egymás mellé, hogy 360 fokban rögzítse a környezetét, óriási, 6K-s felbontásban, mindehhez pedig a GoPro egy nemrég felvásárolt startup vállalat által fejlesztett szoftvert használ. A virtuális valóságot megtestesítő készülék már idén az üzletekbe kerülhet.

(Fotó: mobilgeeks)