Jump to content

Villámgyors ételek II.

2014. 11. 23. 16:41

Az ételek elkészítése olykor fáradalmas és hosszú művelet, mellyel nem mindenki szeret pepecselni. Ezért is fontos, hogy legyen a tárházunkban néhány olyan fogás, melyet könnyen és gyorsan el tudunk készíteni akár egy nagyobb baráti öszejövetelre is.

Gyros villámgyorsan:
Vágj apró darabokra egy csirkemellet és helyezd őket egy serpenyőbe. Az ízesítéshez használhatsz komplett gyros-fűszerkeveréket, de hasonló eredményt érhetsz el, ha sót, borsot, őrölt köményt, pirospaprikát és kakukkfüvet ötvözöl egy kis fokhagymával. Az apróra vágott csirkemelleket öntözd meg olívaolajjal, és szórd meg a fűszerekkel. Hagyd egy kicsit állni, de addig is állítsd össze a zöldségköretet.
Karikázz fel hagymát, uborkát, paradicsomot, tépkedj össze néhány saláta levelet, majd ízlésed szerint pár evőkanálnyi kefirbe keverj fokhagymát, kaprot, vagy éppen egy kevés chilit. Ebből lesz az ízletes öntet.

Ha nem kívánsz nehéz vacsorát, akkor csak a zöldségeket fogyaszd köretnek, de természetesen tálalhatsz pitával, vagy hasábburgonyával is.

Sült hal zöldségkörettel:
Vásárolj a boltban halfilét, lehetőleg olyat, ami szálkamentes, hogy este már ezzel se kelljen babrálnod. Sózd, borsozd, majd szórd meg chilivel mindkét felét, végül tedd félre pár percre.
Tegyél fel forrni egy kevés vizet, amibe dobj egy csipet sót, és ízlésed szerint vegyes, fagyasztott zöldségeket. Ha a hal pár percet állt a fűszerekben, forró, olívaolajos serpenyőben süsd meg mindkét oldalát. (Ne aggódj, ha úgy tűnik, hogy a hal leragadt a teflonedényben, mert mihelyst megsült az egyik oldala, könnyedén meg tudod majd fordítani.)
A halat a leszűrt zöldségköretre helyezd, ízlésed szerint fogyaszd natúran, vagy valamilyen öntettel.

Forrás és fotó: femina.hu

Írta: Molnár Adrienn