Jump to content

A Samsung reklámja már oltja az Apple-t

2014. 09. 12. 20:00

Nem telt sok időbe, hogy a Samsung új rövid reklámjaiban elkezdje feketíteni és parodizálni riválisát. Terítékre kerül minden, amit csak az Apple bejelentett az elmúlt időszakban, sőt még a livestream is kapott az áldásból. Ez aztán valóban gyors volt!

Nem kellett a Samsungnak néhány napnál több ahhoz, hogy összeszedje legfanyarabb humorát és az Apple ellen reklámsorozat-gyártásában kezdjen. Az Apple nemrég tette csak közzé mega-sajtótájékoztatója során két legújabb okostelefonját, az iPhone 6 és 6 Plus-t, valamint okosórájukat az Apple Watch-ot. A Samsung reklámfelelőseinek éles nyelve máris célba vette őket.

A Galaxy Note 4 promociós videóinál nehéz eldönteni, hogy elsősorban öndicséretből vagy konkurensgyalázásból állnak-e. Kitérnek mindenre kegyetlen részletességgel a nagyobb kijelző megszokásától, a multi-taskoláson és akku-élettartamon keresztül az Apple kissé köhögősre sikerült livestream közvetítéséig.

Hab a tortán, hogy a koreai cég a hét elején már elővett egy Steve Jobs idézetet, mely anno a túl nagyra szabott készülékek ellen szólt. Az akkori makula készülék azonban nem lett divat, így most 5,5” óriást adtak ki.

Nincs is szebb, mint a szabadverseny néhány mellékterméke: a riválisszapuló reklám műfaja.

https://www.youtube.com/watch?v=vA8xPyBAs_o&list=PLMKk4lSYoM-yi1RcmxhgbkFxIAa577K4A

Forrás és fotó: thenextweb.com, techchocolate.com és tecforver.co.uk

Írta: Ambróz Nóra