Jump to content

163. menet – iOS vs. Android a vállalati szférában

2014. 08. 12. 19:43

2014. második negyedében ismét jönnek a százalékok az iOS és az Android készülékek között a cégek körében. A kimutatások tanúsága szerint az iOS még mindig uralja a piacot, azonban az Android jelentős előretörést tudhat magáénak.

Elérkeztünk idén is az évek negyedekre való lebontásában a második szakasz végére. Az ilyenkor szokásos statisztikák számszerű tudósítást nyújtanak az iOS és az Android készülékek aktiválását illetően. Ebből kiderülhet számunkra, hogy az iOS népszerűsége 5%-kal csökkent a vállalati szférában, ám még mindig 67%-kal domináns fölényt mutat konkurensével szemben. Az 5%-os visszaesés okát kereshetjük az Android aktivációk azonos mennyiségű növekedésében, így a lista második operációs rendszer a jelenlegi piac 32%-ával büszkélkedhet. A harmadik helyen szomorúan kullogó egyéb, többnyire Windows Phone-on működő eszközök mindössze 1%-ot tesznek ki, ám ezt konzisztensen.

A legújabb kimutatásokat a Good Technology*-től a Mobility Index Report szolgáltatja. Ebből adódik, hogy a Blackberry eszközök, melyek a BlackBerry Enterprise Server-t használják céges email elérésükhöz kimaradnak a listából, erre ugyanis a Good Technology nem rendelkezik rálátással, így nem érkeztek adatok az új Blackberry-k aktivációjáról.

Ennek megfelelően, ha kivesszük a Blackberry-t az egyenletből, akkor az iOS a piac kétharmadát kebelezte be, míg az Androidnak jutott a maradék harmad, emellett a Windows Phone szépszerével jelentőség nélküli és éhes maradt. A Microsoft kénytelen lesz ezen a téren valamit alkotni.

Tovább vizsgálva a számokat az Androidos okostelefonok teljesítettek a legkiemelkedőbben ebben a negyedben 4 újabb százalékot hozva, így összesen 30%-át teszik ki a Google dicsőségének. Az Apple esetében az okostelefonok tartották a szintet, a második negyedben aktivált eszközök továbbra is 50%-ot tesznek ki az egyes aktivációk között. A hanyatlás oka az iOS tabletek visszaesése, mely alig több, mint 16% volt a félév végére.

Az applikációk használata során dominánsan vezetnek a cégek körében a különböző dokumentumok módosítását megcélzó alkalmazások. A második helyért vívott harcban azonban a biztonságos üzenetküldési formák megverték a custom alkalmazásokat.

További három érdekesség a kimutatásokból:
1. A cégek körében aktivált alkalmazások száma még mindig rohamléptekkel nő, 20%-kal múlva felül az előző negyedév végi záróeredményt.
2. A korábbi időszakokban látott szakadék az okostelefonokon és a tableteken aktivált alkalmazások száma között hozzávetőlegesen bezárult. Jelenleg 52-48% az állás.
3. Az amerikai kormány és a közszolgálati szféra 5%-kal több iPad-et állított hadrendbe, mint az előző negyedben.

*A Good Technology olyan kezdeményezés, melynek célja, hogy betekintést adjon a jelenlegi piaci viszonyokba, melyhez az újonnan aktivált készülékeket figyeli meg. Ezekről később statisztikákat bocsátanak ki platformokra és eszközökre lebontva. Az adatokat világszerte gyűjtik, az aktuális felmérés alapjául 5 000 egyedi vásárlás szolgált.

Forrás és fotó: thenextweb.com, scringo.com és tech.co

Írta: Ambróz Nóra