Jump to content

300 000 app a Windows Phone Store-ban

2014. 08. 11. 17:05

Az Android és iOS operációs rendszerek után reményekedve ügető telefonos Windows időnként sikerekkel is büszkélkedhet. A nagy vetélytársak árnyékában immár 300 000 applikációval sikerült megtölteni a Windows Phone Store-t, mely belegondolva az eredménybe egyből vonzóbbá teszi a ezeket a telefonokat.

A Microsoft a mai napon érdekes poszttal rukkolt elő a cég sikereit hirdető számokkal foglalkozó oldalán. A by the Numbers értesítése szerint a Windows Phone Store elérte a 300 000-es határt, ami a felhasználók számára elérhető alkalmazások mennyiségét jelenti. Ezt később a WPCentral is igyekezett mindenkivel tudatni.

Az amerikai médiaóriás, a The Next Web csapata megerősítésért a redmondi illetékesekhez fordult, akik konfirmálták a hírt: „A Windows Phone applikációk száma valóban elérte a 300 000-et és büszkén kijelenthetjük, hogy ez a szám minden nap nő”. A Microsoft szóvivője emellett kiegészítette az infókat azzal is, hogy az elmúlt év folyamán ez az alkalmazás katalógus 94%-os növekedésével volt elérhető, melyhez az aktív fejlesztők számának 50%-os bővülése biztosított hátteret.

Amikor felmerült a kérdés, hogy mikor is sikerült a vállalatnak elérni a 300 000-es mérföldkövet, azt válaszolták, hogy az adatok szerint, már 2014. júniusának végén megléptek ezt a szintet. Korábban hasonló választóvonalat jelentett 2012-ben, szintén júniusban a 100 000-dik alkalmazás, melyet 2013. decemberére a 200 000-es szám követett. Ez egyértelműen arra enged következtetni, hogy a redmondi vállalat növekedése gyorsul, azaz immár alig fél évbe telt újabb 100 000 alkalmazással bővíteni a kínálatot.

Forrás: thenextweb.com

Írta: Ambróz Nóra