
A 21. századi – csúcstechnológiához, szennyezett levegőhöz, forgalomhoz szokott – embernek nehezebb is elképzelni ideálisabb társat egy elektromos rollernél. Könnyen összecsukható, kevés helyet foglal, így akár a metróra vagy a csomagtartóba is könnyen berámolható; energiatakarékos és környezetbarát, mellette pedig okoskompatibilis. És azt se felejtsük el, hogy a roller megmozgat minket – igen, még az elektromos is. Ugyanis a folyamatos egyensúlyozás és a roller irányítása megerősíti a hasüreget körülvevő – úgynevezett core – izmokat.
Az Electric Scooter 1S-ről fontos ugyanis elmondani, hogy kiváló az anyagszerkezete, ugyanis könnyű, mégis szilárd, a repülőgépiparban is használatos alumíniumötvözetből készült. Innovatív kialakításnak köszönhetően három másodperc alatt összecsukható, így a 12,5 kilogrammos eszköz magassága összecsukott állapotban mindössze 49 centiméter lesz.
Irányítása egyszerű, többfunkciós kijelzője a sebességet is mutatja. Kényelmes, szivacsos markolatának köszönhetően jobb vezetési élményt nyújt, érzékeny gázkar vezérlése pedig alacsony ellenállást, valamint egyenletes gyorsulást tesz lehetővé.
Háromféle sebességüzemmódból válogathatunk – gyalogos (5 km/h), standard (20 km/h) és sport üzemmód (25 km/h) – , rögzített maximális sebességekkel.