Jump to content

Kezdj vigyázni a csontjaidra

2021. 05. 19. 17:17

Nálad már nem sokat számít, de gyerekeknél fontos.

A Dél-ausztráliai Egyetem kutatói 804, tizenegy-tizenhárom éves gyereket vizsgáltak meg. A témában a világon elsőként készített tanulmány megállapította, hogy a gyerekeknek több közepes-erős intenzitású testmozgásra, több alvásra és kevesebb üldögélésre van szükségük, hogy a csontjaik egészségesek maradjanak.

„A gyerekek napi tevékenysége komolyan befolyásolja a csontegészséget, de eddig nem tudtuk, milyenek a tökéletes arányok. A több testmozgásról tudni lehetett, hogy jótékony hatású, de arányát nem növelhetjük más tevékenységek rovására” – mondta el Dot Dumuid, a kutatás vezetője.

A maximális csonttömeg akár 90 százalékát is eléri az ember 18-20 éves korára, ezért különösen fontos a gyerek- és serdülőkori mozgás- és alvásmennyiség. A gyerekek csontjainak egészsége adja a fő védelmet a csontritkulás ellen, amely a felnőttkori csonttörések vezető oka.

A vizsgálatban szenzorral mérték a gyerekek mozgását, amelyet nyolc napon át napi 24 órában viseltek. Ezt kiegészítették a gyerekek saját feljegyzéseivel az alvással és ébren töltött időről. A csonttömeget a boka és a sípcsont CT-felvételeivel vizsgálták.

(Forrás: player.hu / fotó: pixabay.com)