Jump to content

Ivós játékok

2014. 10. 08. 18:53

Az ivós játékok előbb vagy utóbb minden bulin előkerülnek, hogy oldják a hangulatot. De csak óvatosan velük, hiszen ha túlzásba viszed, a szép emlékek helyett csak egy nagy fekete folt marad az emlékezetedben arról az estéről.

Ezen játékok többségét az interneten bármelyik dili boltban meg lehet venni pár ezer forintért. De akár otthon is elő lehet állítani a hozzávalókat kis kreativitással és némi feles pohárral.

Pia-rulett: Egy rulett kerék és némi feles pohár keveréke. Téteket tenni a piákkal lehet és a nyeremény is ennek függvénye. Érdemes a kisebb nyereményekre tenni, hisz egy rablásnál vége lehet a bulinak.

Piasakk: Ehhez más kicsit józanabbnak kell lenni, hiszen mégiscsak sakkról van szó. Természetesen a sakk szabályai vannak érvényben és a leütött „bábúd” tartalmát kell meginni.

Mersz vagy nyelsz: Nagyobb körben ülve kérdéseket kell feltenni a többieknek, ha pedig nem akarsz válaszolni vagy megtenni, amit mondtak, akkor bizony inni kell. Az eredmény az lesz, hogy egy idő után simán válaszolsz azokra a kérdésekre is, melyekre amúgy nem tennéd

Igaz vagy hamis: Ez más egy kis fantáziát kívánó játék. Lényege, hogy a mesélő mesél két hajmeresztő történetet, melyből csak az egyik igaz. Ha a többiek mindannyian kitalálják, hogy melyik a fiktív, akkor a mesélő iszik duplán, amúgy pedig azok, akik rosszul gondolták.

Csináltad már?: Megint csak egy olyan játék melyben nagyon sok minden kiderülhet a barátaidról. Szintén egy körben ültök, valaki mesél egy sztorit, amit megtett már, aki szintén megtett hasonlót az nem iszik, aki nem az igen.

Természetesen bármennyire is jópofának tűnnek ezek a játékok, érdemes tudni hol a határ. Nem vicces, ha olyan dolgokat is bevállalsz az alkohol hatására, melyet amúgy józanul sose tennél meg. Esetleg komoly következményei is lehetnek, melyeket jobb elkerülni.

Forrás és fotó: ajandekotletek.biz

Írta: Molnár Adrienn