Jump to content

Kézműves, csapolt ínyencségek a Sörmanufaktúra.huban

2014. 07. 29. 11:37

A Ganz utcában kategóriájában az egyik első a Sörmanufaktúra.hu, ahol a vendég igényeit mindenek fölé helyezve igazi sörkülönlegességeket csapolnak. A hely korántsem a mértéktelen alkoholfogyasztás színtere, ide igazi sörkedvelőket várnak, akik nem elégednek meg egy hétköznapi kocsma kínálatával.

Hazánkban is alakuló kultúrája van a mennyiség helyett a minőséget hangsúlyozó fogyasztási szokásoknak. A magyar borvidékek kiválóságából adódóan már régen jelen van egy kifinomult, a remek borokat szívesen kóstolgató réteg, azonban ha jó sörökről van szó, még mindig érdemesebb külföldre tekintenünk.

Tibold Ákos és Utassy Roland létesítménye lehetőséget kínál arra, hogy elegáns környezetben, megfelelő filozófiával fogyasszuk a világ legnemesebb nedűit. Alaposságuk mindenre kiterjed. A különböző söröket mind eltérő pohárban szolgálják fel, melyek kiemelik az adott ital zamatát és illatát. Nem csoda, hogy a 10 fő befogadására alkalmas úri ízlés szerint berendezett belső tér és a 60 fős terasz sosem pang az ürességtől.

Kínálatuk rendkívül széles. Összesen mintegy nyolcvanféle sörrel utazhatjuk körbe a világ ízeit. Legnagyobb hangsúlyt a világszerte híresen jó német sörök kapják, ám nem hiányozhatnak az osztrák, angol és amerikai főzdék specialitásai sem. Kínálatuk népszerű újdonsága holland földről származik, ahonnan a de Molen sörfőzde szolgáltatja a folyékony kenyeret. Ez az ínyencség nem más, mint egy szezonális felső erjesztésű Amerikaans Bitter típusú sör, melyet csapra verve élvezhetünk.

A két tulajdonos másik projektje Kovács Józseffel, az Első Magyar Házisörfőző Egyesület elnökével karöltve jött létre és Legenda sörfőzde néven üzemel. Termékeik a recepttől a címkéig minden ízükben házi készítésűek. Nevezetes főzetük a 6,5 % alkoholtartalmú amerikai stílusú félbarna IPA, a Jokerface, valamint a 8,2%-os, bársonyos Belga IPA , az Aquarius, melynek csak a receptje nem saját, ez ugyanis a Zodiac mestereit dícséri. Őszre majd újabb dologgal rukkolnak elő: a Black Samurai 12%-os whiskey malátás söre már lefőzve érlelődik a hatalmas pincékben.

Ennek a fajta luxusnak persze megvan az ára. A kocsmákhoz viszonyítva költséges, ám a minőségnek megfelelően 500-1000 forint közt ihattok itt csapolt sört, míg az üveges termékek ára 500 és 5000 forint között mozog.

Forrás: http://gastro.hu/Magazin/Sormanufaktura-hu-%E2%80%93-ahol-a-vendeg-az-elso-169

Írta: Ambróz Nóra