Jump to content

Órák, amelyek a csúcsminőségnél és a férfias dizájnnál is többet jelentenek

2017. 10. 30. 22:16

Kevés tárgyhoz kötődnek érzelmileg a férfiak, azokat viszont gondosan megválogatják. Az órák és viselőik között különleges viszony alakulhat ki, a pilótaórák pedig még a műfajon belül is különleges státuszt képviselnek.

Minőségi anyagok, tartósság, a repülőgépek műszerfalát megidéző számlap, különleges korona – ezek mind jellemzik a pilótaórákat, ám a valódi jelentőségük megértéséhez mélyebbre kell ásnunk. A legkomolyabb márkák nem csak stílusukban idézik meg a repülést, többek annál.

A Junkers Flugzeug- und Motorenwerke AG az egyik legjobb német repülőgép- és repülőgépmotor-gyártó cég volt. Az első világháborúban, majd az 1920-as években élen járt a csak fémből épült repülőgépek készítésében, a JU52-es gépüket utas- és teherszállításra is használták.

Ezzel párhuzamosan elkezdett összefonódni az órakészítés és a repülés. Akadt műhely, ahol először a pilóták számára készítettek kronográfokat, majd a műfajon belül egyre alaposabb munkát végeztek: forgatható lünettát tettek az óráikba, a számlapra pedig logaritmikus skálát, amelynek segítségével több, a repülés során kiemelten fontos adatot kiszámolhattak a pilóták.

A névadó 1935-ben halt meg, ám egy München melletti festői városkában, Ismaningban Wilhelm Birk megalapította a Junkers és a Zeppelin órákat készítő POINTtec céget 1987-ben.

Nem véletlen, hogy mára évi 150 ezer óra készítésével a legnagyobb német gyártók közé emelkedett a Junkers.

(Forrás: player.hu)