Jump to content

Neked van karizmád?

2019. 10. 08. 19:19

Mindenki vágyik rá, pontosan meghatározni még is alig lehet.

Személy szerint én azokat az embereket tekintem karizmatikusnak, akiket úgy követnek mások önként, hogy ők nem tettek ezért konkrét lépéseket, sokkal inkább a kisugárzásuk, erejük miatt akarnak állandóan a közelükben lenni. Van körülöttük egy olyan különleges „tűz”, amely mellett mindig lehet melegedni. Számomra ilyen ember a retorikában Benkő Vilmos. Régóta foglalkoztat, hogy vajon mi lehet a karizma mögött, némi kutatás után pedig számomra az egyik legmegdöbbentőbb tény, hogy egyes szakértők szerint a karizma el is veszíthető, ami Tony Blair és Bill Clinton esetében meg is történt és egyesek szerint Obama is erre a sorsra juthat.

Nem véletlen, hogy a karizma titkával az utóbbi néhány évtizedben egyre több szakember kezdett el foglalkozni, számos kutatás vált elérhetővé azzal kapcsolatban, hogy vajon miben is rejlik a karizmatikus személyiség ereje. Engem leginkább előadói oldalról érdekel a kérdés, de ez nem válaszható teljesen szét a vezetői megközelítéstől. Tapasztalataim szerint előadóként a „karizmatikus szint” elérése hosszú évtizedes folyamat. Ide nem elég a hit és a szándék, sok száz beszéden át lehet csak megszerezni az ehhez szükséges szintű retorika tudást, amellyel itthon nagyon kevés előadó rendelkezik.

A saját tapasztalataim alapján három kutató elméleteit érdemes az előadói karizma oldaláról megismerni:

  • Sandy Pentland: kifejezetten testbeszéd oldalról kutakodott,
  • Olivia Fox Cabaine: a karizma fejleszthetőségében fogalmazott meg érdekes momentumokat,
  • John Antonakis: a lehetséges karizmatikus stratégiákat kutatta.

Karizma vs. Testbeszéd

Az egészen biztos, hogy a karizmatikus ember számos testbeszéd elemben tökéletes előadó:

  • Tartja a szemkontaktust az egész közönséggel (mindenki úgy érzi, Neki beszél)
  • Az érzelmek kifejezésére és megerősítésére használja a gesztusait (általában öv vonal felett és vállvonal alatt)
  • Egyenes és határozott a kiállása (megáll a fején egy üveg )
  • Az alapállása stabilitást sugall (kicsi terpesz)

Sandy Pentland és kutató társai ennél globálisabban vizsgálták a karizmatikus előadókat és a következő négy megállapítást tették:

  • A karizmatikus előadók képesek a hallgatóság testbeszédét felvenni és ezzel szimpátiát kelteni.
  • Saját testbeszédükben képesek energiát, életerőt sugallni, az érdeklődésüket kimutatni.
  • Képesek folyamatosan megtartani az egységet és harmóniát beszéd és testbeszéd között (mozdulatok, arckifejezések, gesztusok).
  • Képesek rávenni a környezetükben lévő embereket, hogy öntudatlanul átvegyék a gesztusaikat, de akár a szófordulatukat, beszédstílusokat is.
(Forrás: igenyesferfi.hu / kép: pixabay)